Hajlamos vagy a stroke-ra? Így csökkentheted a betegség kockázatát!

Olvasási idő kb. 2 perc

Az egészséges életmód csökkenti a stroke kockázatát, akkor is, ha genetikai hajlamunk van rá.

A stroke kialakulásában a genetikának és az életmódnak is egyaránt fontos szerepe van. Ez utóbbi szempontjából a dohányzás és a túlsúly jelentik a legnagyobb rizikót. Egy, a BMJ oldalán megjelent frissen készült tanulmányból kiderül, hogy a túlsúly leadásával, és a dohányzás abbahagyásával azok is jelentősen csökkenthetik az agyi infarktus kockázatát, akiknek egyébként megvan rá a genetikai hajlamuk. 

Ennyire tisztán azért nem látszik a stroke.
Ennyire tisztán azért nem látszik a stroke.Shutterstock

A nemzetközi kutatócsapat 306 473 olyan 40 és 73 év közötti brit férfit és nőt vizsgált, akiknek korábban nem volt stroke-juk vagy szívrohamuk. A kutatók 7 éven keresztül követték nyomon a vizsgálat résztvevőit, vizsgálták a kórházi és halálozási adatokat, és pontozták a stroke előfordulásának genetikai kockázatát.

Az egészségtelen életmód 66 százalékkal nagyobb stroke-kockázattal jár

A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a stroke kockázata 35 százalékkal magasabb azok körében, akiknek a felmenői között előfordult a betegség. Kiderült az is, hogy a férfiak inkább hajlamosabbak az agyi érkatasztrófára, mint a nők, függetlenül az életmódtól vagy genetikai hajlamtól.

Minden genetikai kockázati kategóriára jellemző, hogy az egészségtelen életmód 66 százalékkal nagyobb stroke-kockázattal jár együtt. A kedvezőtlen életmódprofillal kombinált magas genetikai kockázat a stroke alacsonyabb genetikai kockázatával és kedvező életmódjával szemben több mint kétszeresére nőtt.

Az egészséges életmód a kutatók olvasatában úgy néz ki, hogy nem szabad dohányozni, sok gyümölcsöt, zöldséget és halat kell enni, nem szabad elhízni (vagyis a testtömegindexnek 30-nál alacsonyabbnak kell lennie) és rendszeresen kell mozogni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek