Kezdőlap Kecskemét A Hírös Agóra Kulturális Központ januári programjai

A Hírös Agóra Kulturális Központ januári programjai

ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!



január 1., kedd 19 óra

ÚJÉVI KONCERT

Közreműködik: Peller Károly, Szendy Szilvi, a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gerhát László
Belépődíj: 4.800 Ft


január 3-31.

A Hónap Alkotója: Mártonfi Benke Márta festőművész

Kunszentmártonban születtem 1958-ban, jelenleg Kecskeméten és Kunszentmártonban élek. Voltam középiskolai tanár, újságíró, valamint könyvkiadással is foglalkoztam.
A kilencvenes évek elejétől festek hivatásszerűen. Több éven át dolgoztam Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel, aki barátom és mesterem volt.
1997-ben léptem először nyilvánosság elé festményeimmel.
Szülővárosomba, Kunszentmártonba a kilencvenes évek végén tértem vissza. Ekkor kezdeményeztem egy helyi művésztelep létrehozását, mely 2000 nyarán meg is valósult, s ugyanekkor alakult meg az Alkotók Szabad Társasága, melynek hosszú évekig művészeti vezetője voltam. 
Képeim témája a magyar alföldi táj, a falvak és mindenekelőtt szülővárosom világa.
 Munkáim döntő többsége a szabad ég alatt készül. A valóság látványa erősen inspirál, érzelmeket, indulatokat szabadít fel bennem. Képeim festése közben ezért többnyire az érzéseimre figyelek, arra, hogy milyen lelki rezdüléseket képes egy-egy tájmotívum vagy adott élethelyzet kiváltani
Látogatható: a Hírös Agóra Kulturális Központ II. és IV. emeleti Panoráma társalgójában, az intézmény nyitva tartási idejében.


január 6., vasárnap 17 óra

GRAPEVINE 30 – jubileumi gálaműsor

Jegyek elővételben a Hírös Agóra jegypénztárában és a Grapevine Tánciskolában (Kecskemét, Irinyi u. 17.) kaphatók.
Információ: 20/9947-202


január 8., kedd 19 óra

KUTYAREFORM

Szétrágja?
Leveri?
Ugrál?
Kiássa?
Nem fogad szót?
A Magyar Kutyasuttogó megtanítja, hogyan legyen gazdiból falkavezér.
Forradalmi, hatékony, egyedülálló útmutatás, élő tréning, nevelési technikák NYAKAS GÁBOR kutyakiképzővel.
Nyakas Gáborról és a módszerről bővebben itt olvashat: kecskemet.imami.hu/aktualis-programok/kutya-reform-nyakas-gabor-trener-eloadasa
Belépődíj: 5.900 Ft


január 9., szerda 19 óra

Hírös Agóra Otthon Mozi

Tell her – Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint koncertje

Az új lemez anyagát Harcsa Veronika zenei ötletei és szövegei nyomán közösen dolgozták ki,
majd a végső hangzás megalkotásában a New York-i születésű producer, Jeremy Friedman volt a kreatív munkatársuk.

A dalok rendkívül személyes ihletettségűek, és egyaránt hordoznak magukban mélységet, felszabadultságot és humort.
A koncertre ellátogató néző a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehet fültanúja.
Belépődíj: 3.500 Ft
Támogató: NKA25


január 12., szombat 16.30-02 óráig

ÚJÉVKÖSZÖNTŐ TÁNCHÁZ

16:30 – 17:30 Csimota topogtató (2-4 éveseknek):
ölbéli játékok, topogtatók
Közreműködik: Márkli Zsuzsanna
17:00 – 19:00 Aprók tánca:  
Tánctanítás: somogyi és sárközi táncok, népi játékok, népszokások felelevenítése, újévköszöntés
Táncmesterek: Böde István és Márkli Zsuzsanna
Kézműves foglalkozás: zsinór készítés
Vezeti: Barcsikné Tercsi Ibolya népi játszóházvezető
19:00 – ZAGYVA BANDA KONCERTJE
19:45 – 21:30 Ifjúsági táncház:

Tánctanítás: felcsíki, moldvai, szilágysági táncok tanítása
21:00-től Felnőtt táncház:  
Tánctanítás: szatmári, nyárád-menti, moldvai, széki, kalotaszegi, mezőségi, stb. táncrendek
Táncmesterek: Lukácsné-Haránt Eszter, Böde István, Márkli Zsuzsanna, Takács István, Rózsa Sára
Közreműködik: a Zagyva Banda
Házigazda: a Kecskemét Táncegyüttes, valamint a Tűzön-Vízen Át Egyesület és a Kecskeméti Kodály Iskola Néptánc Tanszaka
Belépődíj: 400 Ft
Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program


 január 13., vasárnap 11 óra

Hírös Agóra Otthon Mozi

Zenét hallgat a család – komolyzenei matiné bérlet   

MŰSORVÁLTOZÁS!
A korábban meghirdetett Koldus és Királyfi című előadás helyett

Balogh Sándor: A brémai muzsikusok

A bérmai muzsikusok történetét valószínűleg minden gyerek ismeri, azonban a brémai rézfúvósokéról már kevesebben hallottak. Ezen szeretnénk változtatni és reméljük igazat is adnak majd nekünk! Az öt jóbarát története ugyanis nemcsak mulatságos, de roppant tanulságok is annak, aki jól figyel. A csupa rézfúvósból álló együttesben a különböző hangszereknek különböző szerep jut. Szó szerint, ugyanis az egyes állatokat az egyes rézfúvós hangszerek testesítik meg. A mesejáték eredeti, Hungaroton által megjelentetett hangfelvételét nem kisebb művészek játszották el, mint a Berlini Filharmonikusok Rézfúvós Kamaraegyüttese, akik a világ több országában is előadták ezt a felejthetetlen előadást! Tehát nemcsak kiváló szórakozást, A bérmai muzsikusok című mese fantasztikus adaptációját, hanem a rézfúvós hangszerek minden csínját-bínját is megtanulja az, aki erre a koncertre ellátogat! Támogató: NKA25
Jegyek: 1.500 Ft, 3-14 éves korig 1.000 Ft


január 13. vasárnap 18-22 óráig

Örökzöld party

Zenél: Impulzus zenekar
Belépődíj: 1.700 Ft


január 15., kedd 19 óra

Zenés bérlet 2. előadása

REVANS – HÁROM A TÁNC – az Experidance Produkció előadása

A furfangos szegény fiú, aki túljár a zsarnokoskodó uraság eszén, az európai népmesék kedvenc figurája. Hiszen nincs felemelőbb pillanat, mint amikor a gonosz megkapja méltó büntetését, az ügyes és jószívű főhős pedig elnyeri a leányt, az örökséget vagy épp a jószágot. A mese magyar verziója a Lúdas Matyi, amelyben a libapásztorfiú leckézteti meg Döbrögi földesurat, aki szemet vetett a libáira. Matyi nem is egyszer, de háromszor áll bosszút és minden alkalom mulatságosabb, mint az előző. Román Sándor társulata frissítően modern verzióban táncolja el ezt a történetet.
Belépődíj: 6.800 Ft


 január 18., péntek 17 óra

Dumaszínház Kecskeméten – Kiss Ádám és Janklovics Péter estje

Információ: www.dumaszinhaz.hu


január 20., vasárnap 14 és 17.30 óra

A Masha és a Medve – Karácsonyi kaland

Jegyek kizárólag a jegy.hu hálózaton kapható.
www.mashaesamedve.hu


 január 21., hétfő 10.30 óra

Mesemuzsika bérlet 3. előadása

Malek Andi és az Eszement Meseband

Laczkfi János, Varró Dani és Szabó T. Anna verseiből, meséiből ismert és új dalok.

Belépődíj: 1.500 Ft


január 21., hétfő 17 és 20.30 óra

Dumaszínház Kecskeméten – Kiss Ádám és Janklovics Péter estje

Információ: www.dumaszinhaz.hu


január 22., kedd 19 óra

Louis Armstrongtól – Louis Primáig

„A swing királyai”

A koncert házigazdája: Lázár István
Zenekara: Don Lázi Swingtet
Közreműködik: Adri Sisters
Tagjai: Koós Réka, Fehér Adrienn, Tunyogi Bernadett
Belépődíj: 3.000 Ft,
Kecskemét Kártyával 2.700 Ft
Támogató: NKA25


január 23., szerda 19 óra

Kamara bérlet 2. előadása

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány – vígjáték

Szereplők: Hernádi Judit, Kern András
Az előadásra minden jegy elkelt!


január 25., péntek 18 óra

Istenek és emberek

KEPES ANDRÁS előadása

Az ember – „e félig isten, félig állat” a tudomány és a technika segítségével képes teremteni és pusztítani, hiedelmekkel, erkölccsel, törvényekkel szabályozza az együttélést. De mi lett a hiedelmekkel, az erkölccsel, a törvényekkel? És mi történt az emberi kapcsolatokkal?
Erről beszél Kepes András új regénye kapcsán, ami ma játszódik Svájcban, a hegyek között, egy luxusvillában….
Belépődíj: 1.800 Ft


január 27., vasárnap 17 óra

TST táncgála

Információ: www.tstdance.hu


január 29., kedd 17 óra

Gong Rádió – Test-Lélek és Szellem kapcsolata

című előadás sorozatunk következő vendége:

Kartali Klári – spirituális elemző, tisztánlátó médium

Bővebb információ: www.gongradio.hu


Előzetes!

február 1., péntek 17 óra

Könyvek vagy kütyük – Berg Judit előadása az olvasóvá nevelésről

Van esélyünk a villogó tévé, vagy a látványos kütyükkel szemben?
Könyvek vagy kütyük című programján, Berg Judit olyan írónőként mutatkozik be, akinek a Ruminit, a Lengemeséket vagy a Hisztimesék sorozatot köszönhetjük, és aki az olvasóvá nevelést szívügyének tekinti, hiszen ő is négy gyermek édesanyja, és ugyanazokkal a nehézségekkel küzd, melyekkel magunk is szembesülünk.
Az írónővel készült teljes interjú itt olvasható: kecskemet.imami.hu/helyi-hirek/felejtsd-el-hogy-meseolvasas-ideje-lejart-berg-judit-aki-meghoditotta-gyerekek-szivet

Belépődíj: 1.000 Ft


február 3. vasárnap 15 óra

Jacobi Viktor: SYBILL

Operett 3 felvonásban

Történetünk a cári Oroszországban kezdődik.
Egymás után érkeznek a szállodai vendégek, többek között Sybill, párizsi énekesnő, a Nagyherceg, a Kormányzó, Petrov, a moszkvai testőrtiszt és még sokan mások.
Ebben a gyönyörű, orosz téli hangulatban, ahol zümmög a szamovár, odakint hull a hó, a Kormányzó úr tiszteletére tartott estélyén minden adott ahhoz, hogy Sybill és Petrov szerelme kibontakozzon. Azonban ahhoz, hogy a szerelmesek egymásra találhassanak, sok félreértésen, szerepcserén, nevetést és könnyeket fakasztó jeleneteken keresztül vezet az út. 
Az ismert nagy slágerek: Kis Petrovom, Illúzió a szerelem, az Élni jó mind csupa fülbemászó dallam, melyek  a történetet magasba emelik, és  a klasszikus, látványos operett előadást felejthetetlenné teszik.

Szereplők:Sybill – Lukács AnitaPetrov – Borbély RichárdNagyhercegnő- Sáfár MónikaNagyherceg – Vadász ZsoltKormányzó – Szirtes GáborPoire- Kiss ZoltánCharlotte- Teremi TrixiBorcsakov – Molnár ErikSzobalány – Halász ArankaKocsis,Boy,Tisztifutár,Lakáj – Hábel FerencSzárnysegéd – Vinyarszki Janó 

Jegyár: 3.500 Ft


február 6., szerda 19 óra

Dr. Csernus Imre előadása

Jegyek elővételben a Hírös Agóra jegypénztárában és a www.jegy.hu oldalon kaphatók.


február 10., vasárnap 18 óra

JAZZ KULISSZATITKOK 2.

A jazztáncok

Bohém Ragtime Jazz Band & Swing Potatoes
jegyár: 3.000 Ft


február 12., kedd 19 óra

Vallomás a szerelemről – Müller Péter előadása

 Belépődíj: 1.800 Ft
Előadás arról, hogy a szerelem kortalan és örök is lehet.

„A valódi szeretetben szabad vagy. És boldog. És a másik is az.
Ha nem, akkor ez nem valódi szeretet, csak tapadás, ragaszkodás, kizsákmányolás.
Ez vonatkozik szerelemre, párkapcsolatra, barátságra, bármilyen szeretetre, mely a másikkal összeköt. Teljesen mindegy, hogy te ragadsz rá, vagy ő ragad rád, ha úgy érzed, hogy hozzá vagy kötve, vagy ő tehozzád, s nem működnek a szárnyaid, akkor ez nem szeretet, hanem kizsákmányolás.
Az igazi szeretetben nincs erőszak, nincs függés, nincs önzés.”


február 13., szerda 19 óra

Kodály Filharmónia bérlet 4. előadása

Puccini: Bohémélet

A Magyar Állami Operaház előadása
Belépődíj: 4.900 Ft, Diák, nyugdíjas 10 % kedvezmény
 Koncertszerű előadás két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal

Vannak legendás operák. Ilyen ez a fiatal párizsi bohémek történetét elmesélő Puccini-mű, amelyben az operairodalom egyik legszebb románca egy kialudt gyertyával és egy elveszett kulccsal kezdődik.
Nádasdy Kálmán legendás rendezése 1937 óta szerepel az Operaház műsorán, és ezidáig közel 900 előadást ért meg. A 2018/2019-es évadban az Operát az Operából! sorozat részeként vidéki és határon túli városok közönsége is hallhatja a Puccini-mű koncertváltozatát a Magyar Állami Operaház szólistáinak, Ének-és Gyermekkarának, valamint Zenekarának közreműködésével.

Karmester: Dénes István / Kovács János


február 27., szerda 18 óra

Dumaszínház Kecskeméten – Hadházi László estje

Vendég: Musimbe Dávid Dennis
Információ: www.dumaszinhaz.hu