Kezdőlap Kecskemét RENDVÉDELMI TÁBOR

RENDVÉDELMI TÁBOR

dav

A Kecskeméti Rendőrkapitányság az egyik helyi középiskola rendészeti képzésben résztvevő diákjainak szervezett tábort.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2019. július 8-a és 12-e közötti időszakban rendvédelmi tábort tartott a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskola rendészeti képzésében résztvevő tanulóinak.

A hét tematikus napjain a diákok megismerkedhettek a rendőrség szolgálati ágaival és a rendőri hivatással. Olyan ismeretekkel gazdagodtak bűnügyi, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szakterületek vonatkozásában, amelyeket további tanulmányaik során, valamint a mindennapi életben is hasznosítani tudnak.  

A programok gyakorlati jellegűek voltak, amiket élménypedagógiai elemek színesítettek. A tábor programsorozatain 50 diák vett részt.