Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Lotus korábban igencsak nehéz helyzetbe került, és tulajdonképpen a túlélésük volt a cél, azonban nemrég a kínai Geely megmentőként érkezve felvásárolta az angol márkát, és hatalmas tervekkel vágnának neki a márka felfuttatásának. A tulajdonosok nem kisebb márkák „megtámadását” tűzték ki célul, mint a Porsche, a Ferrari, a Lamborghini vagy éppen a McLaren.

Sokan rögtön megijednek, amikor meghallják, hogy kínai a tulajdonos, de a Volvót is a Geely vásárolta fel, és láthatjuk, mi lett az eredmény – a svédek talán minden eddiginél jobban állnak, és modellpalettájuk is nagyon vonzó. A tervekről maga An Cong Hui beszélt nemrég: „Tervezünk, és szeretnénk, ha a Lotus visszatérhetne ahhoz az örökséghez, ami korábban a legkomolyabb sportautó-gyártók szintjére emelte. A Lotust korábban a Ferrarival és a Porschéval emlegették egy szinten, és mi erre a szintre szeretnénk visszavezetni.”

Egyelőre még csak tervezgetnek, de hamarosan belevágnak a munkába a kínaiak

Tény, hogy a kezdetekben jóval magasabban jegyezték a Lotust, de az talán kissé túlzás, hogy az előbb emlegetett gyártókkal versengtek, mindenesetre örülünk, hogy a kínai tulajdonos nem fél magasztos célokat kitűzni. A „visszatérés” ugyanakkor nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a nagy megújulást rögtön egy SUV-val indítanák, amit egyébként a Volvo XC40 CMA platformjára építenének – legalábbis a hírek szerint. Ezzel ugyan nincs semmi gond, de ahhoz, hogy a fent emlegetett márkák szintjére jussanak, ahhoz kőkemény sportautókkal kell majd előrukkolniuk.

Az SUV ötlete mindenesetre nem új keletű a márkánál, hiszen már 2006-ban is bemutattak egy crossover koncepciót az angolok, amiből persze a nehéz anyagi helyzet miatt végül semmi nem lett. Érdemes azonban kivárni, hogy mit kezdenek majd a márkával a kínaiak, hiszen az üzlet még csak szeptemberben zárult le, így a valódi munka nemrég kezdődött el. Az alapokkal nem lesz gond, hiszen bár a sportautókhoz talán új platformra lesz majd szükség, technológiai téren szinte minden rendelkezésre áll – mi reméljük, hogy sikerül majd a kínaiak terve.