Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az EP maximálta az unión belüli mobilhívások árát
No menu items!

Az EP maximálta az unión belüli mobilhívások árát

Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta az unión belüli hívások árának korlátozását célzó új távközlési szabályokat, amely rendelkezik a szupergyors 5G hálózatok kiépítéséről és a vészhelyzeti figyelmeztetőrendszer létrehozásáról is – közölte az uniós parlament.

A tájékoztatás szerint az európai elektronikus hírközlési kódex új szabályai gyors adatkapcsolatot kínálnak a felhasználóknak, valamint biztonságossá és megfizethetővé teszik a hanghívások árát az unión belül.

Az új jogszabály a belföldről külföldre irányuló hívások díját maximálja 2019. május 15-től 19 eurócentben (mintegy 65 forint), a szöveges üzenetek pedig legfeljebb 6 centbe (mintegy 19 forint) kerülhetnek majd. A belföldi díjas barangolást biztosító döntéssel 2017-ben már megszűntek a roaming-díjak a külföldről belföldre irányuló hívások esetén.

A jogszabály a biztonsági előírások, például a titkosítás szigorításával az okostelefonok, többek között az internetalapú szolgáltatások – például Skype, WhatsApp – használóit úgy védi, hogy bevezeti a telefonszám megőrzésének jogát. Ez a szerződés megszűnte után egy hónapig érvényesíthető.

Az előre fizetett kártyákon maradt, fel nem használt összeget pedig a szerződés megszűnésekor ezentúl kötelező lesz visszaadni a felhasználónak.

Utóbbiak kártérítésre tarthatnak igényt, ha elhúzódik a szolgáltatóváltás, vagy közben kárt szenvednek.

Mobil telefon adótornya AzÜzlet.hu
Mobil telefon adótornya

A szabályozás értelmében a tagállamoknak elő kell segíteniük az 5G hálózatok kiépítését, amelyet a megfelelő rádiófrekvencia rendelkezésre bocsátásával tehetnek meg 2020-ig. Cél, hogy az EU 5G tervével összhangban 2020-ra minden tagállamban legyen legalább egy nagyobb város, ahol már működik az 5G hálózat.

A tagállamokban továbbá kötelező lesz bevezetni az úgynevezett fordított 112-es kommunikációs rendszert, amely vészhelyzet vagy katasztrófa esetén SMS-ben vagy mobil alkalmazások révén értesíti a térségben tartózkodó lakosokat. A tagállamoknak az irányelv hatályba lépésétől 42 hónap áll rendelkezésre, hogy felállítsák a rendszert – közölték.

Ezt követően az uniós tanács végső jóváhagyásával a tagállamoknak két év áll majd rendelkezésükre az irányelv átültetésére a nemzeti jogrendjükbe.

Kósa Ádám európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában kiemelte, hogy a hírközlési kódexnek a segélyhívó szolgálatok elérésére vonatkozó módosításai különös jelentőséggel bírnak a siketek és nagyothallók, siketvakok, valamint a beszédfogyatékossággal élők számára.

Előremutatónak nevezte, hogy az új kódex értelmében a végfelhasználók teljesen díjmentesen érhetik el a segélyhívó szolgálatokat vészhelyzeti kommunikáció esetében. Ez nem csak hanghívást, hanem valós idejű szöveges kommunikációt, videóhívást vagy más kommunikációs formákat is magában foglal.

A képviselő arra emlékeztetett, hogy a 112-es hívószám múlt héten az Európai Akadálymentesítési Irányelv tervezetébe is belekerült, így már bizonyos, hogy a jövőben minden fogyatékossággal élő személy számára hozzáférhetőek lesznek a veszélyhelyzeti hívások.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.