Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Budapest nincs az első százban, Szingapúr és Párizs a legdrágább
No menu items!

Budapest nincs az első százban, Szingapúr és Párizs a legdrágább

Szingapúrban, Párizsban, és Hongkongban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor továbbra sincs a száz legdrágább város között, sőt egyre olcsóbb – áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU)  globális felmérésében.

Az EIU 160 termékből összerakott áru- és szolgáltatáskosár átlagárának kiszámításával állítja össze éves listáját a világ nagyvárosainak dollárban mért megélhetési költségeiről. Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York.     Az idei felmérés szerint a 133 várost tartalmazó listán holtversenyben került az első helyre Szingapúr, Párizs és Hongkong, New Yorkhoz mért költségindexük ugyanis egyaránt 107.

A felső tízes mezőnyben szerepel Zürich (106), Genf és Oszaka (egyaránt 101), Szöul, Koppenhága és a viszonyítási alapként használt New York (egyaránt 100), valamint Tel-Aviv és Los Angeles (egyaránt 99).

Budapest ugyanakkor a 133-as mezőnyben az idén a 105. helyre került a dollárban számolt megélhetési költségek alapján, a New York-i költségszint 54 százalékával.

Az EIU kimutatása szerint a magyar főváros a dollárban fizetett külföldi kiküldöttek számára egyre olcsóbb: Budapest tavaly a New York-i 100-as megélhetési költségindex 59 százalékával a 101. helyen, öt évvel ezelőtt 67 százalékos költségszinttel a 100. helyen, tíz éve New York megélhetési költségeinek 87 százalékával a 65. helyen állt.

Az összehasonlító elemzés szerzői kiemelik, hogy az inflációs és a devizaárfolyam-hatások miatt a vizsgált teljes mezőny is olcsóbb lett a New Yorkhoz mért, dollárban számolt átlagos megélhetési költségekhez képest.

A cég számítási módszerei szerint a globális megélhetési költségindex az idén 69 százalékra csökkent a tavaly mért 73 százalékról, öt éve 82 százalék, tíz évvel ezelőtt még 89 százalék volt.

Az Economist Intelligence Unit költséglistáján a világ legolcsóbb városa – legalábbis a dollárban fizetett külföldiek számára – a venezuelai főváros, Caracas, amely a New York-i szinthez mért 15 százalékos költségindexével az utolsó, 133. helyre került.

A legolcsóbb tízes mezőnyben szerepel Damaszkusz (25 százalék), Taskent (33), Almati (35), Bangalore (39), Karacsi és Lagos (40), Buenos Aires és Chennai (41), illetve Delhi (43).

Az EIU elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az olcsóság nem feltétlenül ad okot jókedvre, mivel általában gazdasági-politikai felfordulással, biztonsági kockázatokkal terhelt rosszabb életminőséget is jelent.

Az elemzés kiemeli, hogy Venezuelában, ahol tavaly egymillió százalékot megközelítő inflációt mértek, az azóta bevezetett új valuta is gyakorlatilag elvesztette fizetőeszköz funkcióját, a lakosság közvetlen árucserére kényszerül, járműveinek alkatrészeit, családi ékszereit, saját ruháit cseréli el alapvető élelmiszerekre. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.