Hirdetés
Kezdőlap Agrár Influenzabiztos génszerkezetű csirkén dolgoznak brit kutatók
No menu items!

Influenzabiztos génszerkezetű csirkén dolgoznak brit kutatók

Olyan génszerkesztett csirke létrehozásán dolgoznak az Edinburgh-i Egyetem tudósai, amely teljesen ellenálló az influenzával szemben, hogy így állítsák meg a következő nagy emberi influenzajárványt.

Az első génszerkesztett csibe idén fog kikelni az egyetem Roslin Intézetében – mondta el a Reutersnek Wendy Barclay virológus, a projekt egyik vezetője.

A szárnyasok DNS-ét a molekuláris ollónak nevezett CRISPR technológiával módosították, eltávolították egyes részeit annak a fehérjének, amelyik szoros kapcsolatban van a vírussal, ezzel teljesen rezisztenssé tették az állatokat.

Az elképzelés az, hogy a vírusnak ellenálló szárnyasállománnyal “ütközőzónát” hoznak létre a vadon élő madarak és az emberek között – mondta Barclay.

Járványügyi szakértők az egyik legnagyobb veszélynek az emberi influenzajárványt tartják. Az utolsó nagy, 2009-10-es H1N1-kitörés világszerte mintegy félmillió áldozatot követelt. Az 1918-as spanyolnátha 50 millió ember életébe került.

A szakértők legnagyobb félelme az, hogy a vírus egy halálos törzse a vadon élő madarakról a háziszárnyasok közvetítésével az emberre is képes lesz átugrani, majd olyan mutációt létrehozni, amely cseppfertőzéssel könnyen terjed emberről emberre.

“Ha sikerül megakadályozni, hogy a vad madaraktól elkapják a háziszárnyasok a vírust, akkor a gyökereinél állítjuk meg a következő világjárványt” – mondta Barclay.

Ugyanez a kutatócsoport a Nature tudományos lap egy 2016-os számában tette közzé, hogy talált egy gént - ANP32 - a csirkében, amely az influenzafertőzést lehetővé tevő fehérje működését irányítja.

Laboratóriumi tesztekben olyan sejteket használtak, amelyekből hiányzott a gén, és azt találták, hogy nem lehet őket influenzával megfertőzni.

Barclay elmondása szerint úgy szerkesztik az “influenzabiztos” csirke DNS-ét, hogy a szóban forgó fehérjének csak egy részét változtatják meg, a csirke többi génje pontosan ugyanaz marad, mint előtte.

“Azonosítottuk, mi a legkisebb változtatás, amellyel meg lehet állítani a vírust” – mondta a kutató.

A Roslin Intézetben alkották meg Dolly bárányt, a világ első klónozott állatát. Vírusrezisztens sertéseket is létrehoztak.

Barclay szerint a módszer előtt álló legnagyobb akadály az lehet, hogy a baromfitenyésztők tartanak attól, mit szól a közvélemény a génszerkesztett csirkékhez.
Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.