Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Növelte bevételét a Waberer's
No menu items!

Növelte bevételét a Waberer’s

A Waberer’s International Nyrt. 4 százalékos emelkedéssel 186 millió euróra növelte bevételét 2018 utolsó negyedévében a tavalyi azonos időszakhoz képest, az éves bevétel 674,4 millió euróról 731 millió euróra nőtt egy év alatt.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett jelentés szerint a rendszeres EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 9,6 millió euróra esett az utolsó negyedévben a 2017 negyedik negyedévében elért 20,5 millió euróról. Éves szinten 64,2 millió euróra mérséklődött az előző évi 85,8 millió euróról.

A rendszeres nettó eredmény a 2017. évi negyedik negyedévben elért 6 millió euró után 11,4 milliós mínuszba fordult, éves szinten már mínusz 13,9 millió euró volt az egy évvel korábbi 21,4 millió euró nyereséget követően.

A közleményben rámutatnak: a nemzetközi fuvarozási szegmens bevétele főképp az 5 százalékkal magasabb árszintnek köszönhetően 2 százalékkal bővült, a rendszeres EBIDTA ugyanakkor 62 százalékkal visszaesett az alacsonyabb jármű kihasználtsághoz vezető ármódosítás miatt – írták.

Visszaesett a regionális kontrakt logisztika szegmensben is az EBITDA a 13 százalékos bevételnövekedés ellenére. Utóbbit a magasabb árakkal, a bővülő fuvarozási és raktározási kapacitással, előbbit a magasabb munkabérekkel és üzemanyagárakkal magyarázták.

A közlemény idézi a Waberer’s International vezérigazgatóját, aki a tavalyi kihívások közül kiemelte a fokozódó költségnyomást, valamint a működést megterhelő kapacitástöbbletet. A társaság ezért – tette hozzá Robert Ziegler – alacsonyabb nyereséghányaddal és a komplett rakományok európai piacán gyorsan változó, versengő környezettel szembesült.

A cég vezetője a nyereségesség visszaállítása, illetve a veszteséget termelő kapacitások mérséklése érdekében fokozná a járműállomány kihasználtságát és folytatná a flotta csökkentését. További lehetőségként említette egyebek között a jobb útvonal választásokat, hogy mérséklődjenek a tranzit- és üzemanyagköltségek.

Az év végi visszaesést részben a rövid távú intézkedéseknek  tulajdonítja a vezérigazgató, de hangsúlyozta, hogy a meghozott döntések az újabbakkal együtt az idei eredményt fokozatosan javíthatják – olvasható a tájékoztatásban.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.