Hogyan tegyünk a madarak kedvére télen?

Hogyan tegyünk a madarak kedvére télen?

A madarakra ráköszöntött a sovány időszak. A bogarak, a hernyók, a levéltetvek védett helyre húzódtak, a madarak nem tudják megtalálni őket.


Ma kivételesen nem növényekről, hanem állatokról, mégpedig nagyon kedves és hasznos állatokról, a madarakról fogok néhány gondolatot elmondani.

Az itatóhelyeken befagyott a víz, így a madarak nemcsak éheznek, hanem szomjaznak is. A költöző madarak, mint például a gólyák, a vetési ludak, a darvak, a fecskék melegebb égtájakra repültek, az itt maradók pedig puha, meleg fészket készítettek maguknak, ahol átvészelhetik a kemény fagyokat, a zord szeleket és a hóesést. Nálunk telelnek a vadászok kedvelt zsákmányai, a foglyok, a fürjek, a fácánok és a legnagyobb testű madarunk, a túzok. Nem kel útra a ragadozó madarak közül a vércse, a héja, a sólyom, sőt a sas sem.

Most csak néhány, nálunk fészkelő madárra hívnám fel a figyelmüket.

A balkáni gerle magtárak, sertésólak, lakóházak közelében verődik népes csapatokba. Kedves, de nem védett madár, amelyből az egyébként nem válogatós olasz vadászok napraforgó éréskor több ezer példányt ejtenek el.

A feketerigó gyakori vendég a házikertekben. Fészkét bokorra, tüskés cserjére vagy - amint a képen is látható - fűzfa lengő ágára építi. Nyáron bogarakkal, legyekkel, hernyókkal táplálkozik. Télen a főtt burgonya, az alma, a körte, az ételmaradék a kedvenc csemegéje.

A dolmányos varjú is behúzódott már a házak közé. Magas fákon fészkelnek és nagy csapatokba tömörülve, szinte felhőt alkotva kóborolnak.

A madarak pórnépe a verebek ből tevődik ki. Vegyesen táplálkoznak, úgyszólván minden hulladékot megesznek. Őket viszont a karvaly, a gyöngybagoly, a vörös vércse pusztítja. Ha kellemetlenkednek, akkor zavarással távol tarthatók, de a veréb is madár!

A nagy fakopáncs és harkálytársaik nem fészket építenek, hanem faodúban laknak. A hím jellegzetesen dobol a száraz ágakon, a fák törzsén és hernyók, farontó bogarak után kutat.

A bagolyalkatú kuvik előszeretettel költ lakott területek közelében. Régen azt tartották, hogy ahol a kuvik megszólal, ott reggelre halott lesz a házban. A babona onnan származik, hogy a kuvik szívesen időzik a világos ablakkal szemben, ahol pedig beteg van, ott rendszerint éjjel is világítanak. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 000 forint.

És végül a cinegék, cinkék, akik a nyitnikéket éneklik kora tavasszal. Közöttük a leggyakoribb a széncinege, amely fiókanevelése idején hihetetlen tömegű hernyót, bogarat, levél-és pajzstetvet, pókot szállít a fészkébe. Ők a leghasznosabb madár-segítőtársaink.

Most már állítsuk fel a madáretetőket és töltsük fel őket napraforgó, cirok, kendermaggal. A rigók és más madarak is nagyon kedvelik a bogyós bokrok és fák gyümölcseit, ezeket tavaszig annak rendje és módja szerint meg is kopasztják.

Nagyon fontos az itatás is, mert szegény madaraink a befagyott vályúból, itatóból, vödörből nem képesek a szomjukat oltani. És persze már most fel kell újítani, kihelyezni a madárodúkat is. Ne maradjon ez tavaszra!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR