A bikapiac erősebb a Boeing katasztrófájánál

A kétezres évek egyik legjobban teljesítő amerikai részvénye a Boeing volt. A repülőgépgyártó valaha volt legnagyobb rendelésállománya a megújított 737-es sorozat, 737 MAX járataira érkezett (már 5.000 darab fölött áll). Az eddig átadott kevesebb, mint 400 gépből már a második zuhant le öt hónapon belül Etiópiában. Milyen hatásai vannak és lehetnek a katasztrófáknak a Boeing árfolyamára és a piac egészére?

picture

A 2000-es évek kimagasló szupersztár részvénye a Boeing (a nem technológiai papírok között). Az árfolyam az 1997 és 2016 közötti húsz évben az alábbi módon alakult (havi gyertyák):

A részvény ereje és felülteljesítése szinte minden lényeges időhorizonton és kiemelt időpontban nagyon látványos:

  • A 2007-es árfolyamcsúcs 69%-kal haladta meg a 2000-es legmagasabb értéket, miközben az S&P 500 esetében ez csak 2% volt (narancssárga karikák).
  • A Boeing részvények 2009-ben nem estek a 2003-as mélypontok alá, miközben az S&P 500 alázuhant (zöld karikák).
  • A Boeing árfolyama 2016 végén 84%-kal haladta meg a 2008-2009-es válság előtti csúcsot, míg az index 42%-kal (kék karika).

Hihetetlen, de az igazi sikersztori még csak ekkor indult be. Az előző grafikon kék karikával jelzett végső pontja 2016. decemberében, 145 dolláros árfolyam mellett már egy sokéves komoly száguldás által generált ragyogó teljesítmény volt. Élete csúcsán és komoly emelkedés után volt ekkor már a repülőgépgyártó részvény. A menedzsment jövőbe vetett bizalma azonban csak ekkor jött meg igazán. A vállalat vezetői 2016. december 9-én 14 milliárd dolláros sajátrészvény-visszavásárlási programot jelentettek be. Ez az akkori 93 milliárd dolláros piaci kapitalizáció 15%-ára rúgott. Az eredmény, ami az elkövetkező 2 évet és 3 hónapot illeti önmagáért beszél. Az alábbi chart a Boeing árfolyamát mutatja heti bontásban 2013 elejétől:

AZ ÁRFOLYAM 2016. DECEMBERE ÉS 2019. MÁRCIUSA KÖZÖTT HÁROMSZOROZOTT.

A 2016 végi sajátrészvény vásárlási programot 2017. decemberében még egy komoly osztalékemeléssel fejelte meg a cég. Ez a bejelentés iskolapéldája volt annak, hogy mire költötték (akkor még csak szándékoztak költeni) az amerikai cégek a Trump adócsökkentéséből náluk maradó többletpénzüket. A Boeing az elmúlt öt évben nagyon komoly mennyiséget vásárolt vissza a tőzsdén forgó részvényeiből. A 2011 és 2018 közötti időszak év végi részvényszáma látható millió darabban az alábbi grafikonon:

A 2013 végi darabszámhoz képest a csökkenés 182 millió részvény, ami az akkori állomány 23,7%-a.

ÖT ÉV ALATT KÖZEL A RÉSZVÉNYEI NEGYEDÉT VÁSÁROLTA VISSZA A BOEING A TŐZSDÉN.

A komolyan javuló marginok mellett ez is érdemben javította az egy részvényre jutó eredményt. Az alábbi ábrán a Boeing éves árbevétele látható milliárd dollárban 2015 és 2020 között (a 2019-es és 2020-as adat a Bloomberg elemzői konszenzusa):

Jól látható, hogy a részvényárfolyam száguldásának nem az árbevétel növekedés volt a katalizátora 2015 és 2018 között, hiszen az mindössze 5%-kal nőtt. Szemben ezzel az egy részvényre jutó éves eredmény (EPS, earnings per share) egészre kerekített dollárértéke a következő a hasonló időszakban (a 2019-es és a 2020-as év itt is a Bloomberg konszenzus):

Ez mutatja, hogy a 2015 és 2018 közötti 5%-os árbevétel növekedés mellett az EPS duplázott.

AZ ETIÓP LÉGIKATASZTRÓFA HATÁSAIT MÉG NEM MUTATÓ ELEMZŐI VÁRAKOZÁSOK SZERINT 2015 ÉS 2020 KÖZÖTT MINDÖSSZE 23%-OS ÁRBEVÉTEL EMELKEDÉS MELLETT TRIPLÁZNI TUDJA A BOEING AZ EGY RÉSZVÉNYRE JUTÓ EREDMÉNYÉT.

A repülőgyártó részvény a tipikus példa arra, ami miatt rengetegen aggódnak amiatt, hogy az amerikai vállalatoknál az idei évben komoly profitbuborék alakulhat ki. A Boeing 2010 és 2018 között a működési cash-flowját 3 milliárd dollárról 15 milliárd dollárra növelte. Ezt úgy érte el, hogy felhasználva a folyamatosan növekvő rendelésállományát repülőgépeinek vásárlóitól előrefizetéseket tudott begyűjteni, míg a szállítóinak késleltetni tudta a kifizetéseket. A cég cash-flow növelési stratégiája természetesen csak magas rendelésállományok, növekvő gyártás és szállítás mellett tartható fent. Ilyen volt például a 2017-es év, amikor 763 repülőgépet szállítottak le, miközben 912 repülőgépre érkezett rendelés. Ez volt a Boeing részvények sikertörténete a kétezres évekből.

AZ ÁRFOLYAM A VÁLSÁG ELŐTTI CSÚCS ÖTSZÖRÖSÉRE, A VÁLSÁG MÉLYPONTJÁHOZ KÉPEST PEDIG HÚSZSZOROS ÉRTÉKRE EMELKEDETT.

A 737 MAX története

A Boeing már 2006 óta tervezte a 737-es sorozatának a megújítását. Ez a folyamat többszöri halasztás után 2011 nyarán gyorsult fel, amikor az American Airlines 260 darab Airbus A320-as repülőgépet rendelt, megtörve az amerikai légitársaságnál meglévő Boeing-monopóliumot. Az új 737 MAX sorozat első repülésére végül 2017. májusában került sor. A sorozat legnépszerűbb darabja a 737 MAX 8, ami a megrendelések 60-65%-át adja.

A 737-es megújítása során növekedett az utazási távolság és javult az üzemanyag felhasználás hatékonysága.

JELENLEG HAVONTA 59 ILYEN GÉPET KÉPES LEGYÁRTANI A BOEING. A SOROZAT A BOEING TÖRTÉNETÉNEK A LEGNÉPSZERŰBB GÉPE LETT.

Az 1960-as évektől kezdve a cég hozzávetőleg 10.000 darab 737-es gépet adott el. Kevesebb, mint két évvel az első repülés után ezzel szemben a 737 MAX-ra már 5.111 darab megrendelése volt a gyártónak, amiből 350 repülőt szállított le (2019. január 31-i adatok). A 737 MAX-ok listaára 120 és 135 millió dollár között mozog, ami így 600 milliárd dollár fölötti rendelésállományt jelent!

Ebből is látható, hogy mekkora a probléma jelenleg a Boeingnél. A kevesebb mint 400 eladott példányból már kettő lezuhant, ami fél százalékos arány. A 2018. október 29-i indonéz légikatasztrófában 189 halálos áldozat, míg a 2019. március 10-i etióp szerencsétlenségben 157 haláleset volt. A felszállás utáni katasztrófák körülményei kísértetiesen hasonlóak voltak. Az etióp balesetet követő három napban már világszerte szinte mindenki a földre parancsolta a sorozat repülőit. A Boeing vizsgálatának lezártáig és a repülőgépek szoftvereinek a frissítéséig valószínűleg nem is engedik repülni a 737 MAX-okat. (Több mint 40 ország, az elsők között Kanada, majd a héten már az USA is felfüggesztette a 737 MAX gépek repülési engedélyét, a cég szerdán sajtóközleményben maga javasolta a vizsgálat idejére a gépek használatának felfüggesztését.)

Az árfolyamreakció eddig meglehetősen visszafogottnak mondható. Napi bontású grafikonon a Boeing részvények árfolyama így alakult 2018-ban és 2019 eddig eltelt részében:

A chartot nézegetve a következő dolgok állapíthatók meg:

  • Az etióp katasztrófát követő három napban a részvényforgalom napi szinten az átlagos mennyiség hétszeresére ugrott (narancssárga téglalap).
  • Az árfolyam három nap alatt 11%-kal esett.
  • A szerdai záróár még mindig olyan magasan van, hogy 2018-ban mindössze hét napon zárt ezen 377 dolláros szint fölött a papír (kék vonal).
  • A 2018 karácsonyi mélypontokhoz képest történő 53%-os szuperszónikus emelkedésének (zöld nyíl) a 44%-át este vissza a papír eddig.
  • A Boeing részvények – dacára ez elmúlt napoknak – 18%-os pluszban vannak 2019-ben szemben az S&P 500 index 12%-os emelkedésének. A Boeing idén felülteljesítő részvény.

Ez egy bikapiaci reakció a katasztrófákra

A katasztrófák sajtóját nézve, a céget érintő negatív reputációt látva, a jövőbeli fejőstehén 737 MAX gépek repülési biztonságának a megkérdőjeleződését érzékelve én azt látom, hogy a Boeing részvények elementárisan erősek maradtak. Nézve az előbb felsorolt tényeket, nem jut eszembe más, minthogy: ez bikapiac.

A Boeing részvények a nagyon rosszul strukturált, de még mindig sokak által követett Dow Jones index legnagyobb súlyú papírjai. Az index súlyának a 11%-át adják. Köszönhetően ennek, és annak, hogy ez a részvény a legnagyobb dollárérték forgalmú nem-technológiai amerikai részvény, a papír mozgásait kiemelt figyelem követi. Emellett az új erőre kapó 2019-es emelkedés ikonikus papírja is volt eddig a Boeing.

A Boeing részvények kiemelt fontossága miatt a hétvégi katasztrófa hírei egy igazi piaci erőfelmérő naphoz vezettek hétfőn. Az ilyen vezető papírokat érő hírek az egész piacra kihatnak és alapvetően háromféle (egynapos) összpiaci reakció létezik rájuk:

  • Medvepiacon, azaz eső trendben ilyenkor a Boeing ára akár 20-30%-ot is eshetett volna és az általa okozott negatív hangulat átragadt volna a teljes piacra egy 2-3%-os S&P 500 leértékelődés képében.
  • Semleges piacon a Boeing 10-20% közötti esése mellett a széles piac 1% körüli lemorzsolódása lett volna az átlagos reakció.
  • A mostani bikapiacon ezzel szemben a 12%-os mínuszban nyitó Boeing egész nap emelkedve 5%-os mínuszban zárt. Az S&P 500 index pedig egész nap szárnyalva végül 1,5%-os pluszban zárt.

A BOEING A BORZALMASAN NEGATÍV KEDDI ÉS SZERDAI HÍRÁRAMLÁS ELLENÉRE A HÉTFŐI NYITÓÁRHOZ KÉPEST KICSIT EMELKEDETT A SZERDAI ZÁRÁSIG. A SZÉLES PIAC PEDIG KEDDEN ÉS SZERDÁN IS TOVÁBB EMELKEDETT.

A jelenlegi amerikai piacon nagyítóval kell keresni az eladókat. Akik az óriási forgalmú Boeing napokon eladtak, a kapott pénzt minden valószínűséggel azonnal valamilyen másik részvény vásárlására költötték. Ezt kiválóan mutatja a vezető technológiai index (Nasdaq-100) alakulása 2019-ben órás gyertyákkal:

A grafikonon a zöld nyíl mutatja 2019 első kilenc hetének az emelkedését. A piros nyíl az év első eső hete volt a múlt héten. A kék téglalap pedig az elmúlt három nap emelkedése. Új 2019-es csúcs. A Boeing részvénybe beleadtak, de cserébe széttépték például az Apple, Google és Facebook részvényeket. A piaci emelkedés ereje töretlen maradt.

A SZÉLES PIAC IS KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNNYEL VÁLASZOLT A BOEING ÁLTAL OKOZOTT STRESSZTESZTRE.

Zárásként néhány szóval érdemes még visszatérni a Boeing részvényeire. A most következő árfolyammozgás szinte teljesen előrejelezhetetlen, és nagyban függ az újabb, még nem ismert hírektől, többek között a vizsgálati jelentések megállapításaitól, esetleges kártérítési, felelősségi kérdésektől. Az indonéz és etióp gép lezuhanását leszámítva nagyon erős fundamentumok mellett sokan tartják vételi lehetőségnek a mostani részvénypiaci turbulenciát. Ők abban bíznak, hogy a szoftveres problémák megoldódnak. Az eladók velük szemben nem kockáztatnak és látva a piac erejét más papírokat keresnek. A Boeing részvényekkel kapcsolatban szerintem 2019-ben és 2020-ban minden egy dolgon fog múlni. Lesz-e harmadik eset? Ha igen, akkor a még mindig erős részvénypiaci bizalom a repülőgépgyártó iránt egy villanás alatt fog elillanni. Ha nem, akkor szép lassan helyreállhat a bizalom.

(Címlapkép: Boeing 737 MAX Torontóban, 2016-ban. Dosenphoto / Flickr)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Az ember, aki két szellemet igyekszik egyszerre visszatuszkolni a palackba

Olvasási idő: 7 p
Jerome Powell FED-elnök 2019-es feladata extrém nehéz az amerikai részvénypiacra tekintve. Emelkedésnél hűtenie, esésnél fűtenie kell a piacokat. Ha hibázik, küszöbön a recesszió. A komfortzóna valahol 2.500 és 2.800 pont között húzódik az S&P 500 részvényindexnél.
picture

A venyigében vulkán lelke hajt

Olvasási idő: 5 p
Jelenleg jó a hangulat a piacokon, mindenki optimista az USA-Kína kereskedelmi háború várható rendeződése és a FED galamb nyilatkozatai miatt, de meglátásom szerint ez a vihar előtti csend. Sok adat mutat a recesszió és az indexek esésének irányába.
picture

A FED put és a vadállat üzemmód

Olvasási idő: 5 p
Kevesen hitték volna, de az amerikai tőzsdék gyorsabban emelkednek idén, mint ahogy estek 2018 utolsó negyedévének a zuhanásában, és közel vannak ahhoz, hogy új csúcsokra érjenek. Az eladók szinte eltűntek, a FED támogató hozzáállásába vetett bizalom nem először fűti a befektetőket.