Jetiszőrt vizsgált az FBI?

A világ számos pontján léteznek történetek szőrös hegyi emberekről, akiket többféleképpen neveznek. Az amerikai jeti a Bigfoot, vagyis Nagyláb, és olyan népszerű, hogy egyszer még az FBI figyelmét is felkeltette.

A Nagyláb-őrület az 1950-es években vette kezdetét, amikor különös, nagy méretű lábnyomokra bukkantak a Sziklás-hegység északi vidékén. A ’60-as évek végén egy amatőr filmfelvétel is született az állítólagos lényről, minek következtében a jetiláz még nagyobb méreteket öltött Amerika-szerte. 1976-ban a Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai is belefolytak az ügybe, mégpedig egy különös megkeresés révén – olvasható a History írásában.

Nem hétköznapi kérésnek tettek eleget

Peter Byrne, az oregoni székhelyű Nagyláb Tájékoztatási Központ igazgatója tizenöt darab szőrszálat küldött bevizsgálásra az FBI-nak. Byrne szerint a szőrszálak eredetét a központ munkatársai nem voltak képesek megállapítani, ezért feltételezhető, hogy a rejtélyes lényhez tartoznak. A jetikutató arra is kérte a hatóságot, hogy nézzenek utána, vajon munkatársaik találtak-e korábban bizonyítékot Nagyláb létezésére.

Jetiszőrt vizsgált az FBI
Jetiszőrt vizsgált az FBIinhauscreative / Getty Images Hungary

Válaszában Jay Cochran, Jr., az FBI bűnügyi laboratóriumának akkori vezetője biztosította Byrne-t arról, hogy a nyomozóiroda korábban sohasem foglalkozott Nagyláb ügyével. Habár – mint írta – az FBI tudósai elsősorban bűnügyi nyomozásokhoz kapcsolódó bizonyítékokat vizsgálnak, néhány esetben, a tudományos érdeklődést figyelembe véve, kivételt tehetnek. Cochran vállalta, hogy vizsgálatnak vetik alá a szőrszálakat, és ez meg is történt. Az eredmények azonban csalódást okoztak – mint kiderült, a tizenöt szőrszál valójában őzektől származott.

Az önjelölt jetikutatókat természetesen mindez nem riasztja vissza. Bár nincs rá bizonyíték, hogy az FBI ezen az eseten kívül valaha is foglalkozott volna az üggyel, sokan váltig állítják, hogy a nyomozóiroda aktát vezet a rejtélyes majomemberrel kapcsolatban. A ma 93 éves Byrne azóta sem adta fel a reményt, hogy valaha Nagyláb nyomára bukkan – sőt azt állítja, sohasem kapott levelet az FBI-tól, amelyben őztől származóként azonosították volna a szőrszálakat. Tény, hogy mivel a jetikutató épp külföldön tartózkodott Cochran válaszának idején, a levél a Nagyláb-központtal együttműködő ismeretterjesztő társaság elnökének ment, aki viszont megígérte, hogy amint Byrne visszatér, továbbítja neki.

Az említett, 1958-ban talált lábnyomok kapcsán 2002-ben kiderült, hogy valójában egy Raymond L. Wallace nevű favágó által kieszelt szándékos átverésről van szó, az 1967-es, Roger Patterson és Robert Gimlin által felvett filmfelvétel pedig szintén erős kételyeket ébreszt a szkeptikusokban, akik szerint egy majomjelmezbe bújt embert kaptak lencsevégre. Akárhogy is, a titokzatos Nagyláb legendája tovább él.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek