szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Milyen esetekben kaphattok többletpontot OKJ-s végzettségért vagy felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért, és mely szakokon jár pluszpont a versenyeken elért eredményért? Mi a helyzet az emelt szintű érettségivel? Összegyűjtöttük a tudnivalókat.

Az OKJ-s képesítések közül az 54-es, illetve 55-ös számú képzésekért - vagyis az emelt szintű szakképesítésekért, illetve szakképesítés-ráépülésekért - kaphattok 32 többletpontot, de csak akkor, ha szakirányú továbbtanulásnak megfelelő szakra felvételiztek. Azt, hogy mi számít annak, ebben a táblázatban nézhetitek meg.

Ez ugyanakkor nem elég, ugyanis csak akkor jár a többletpont, ha erről a képzési terület intézményei közösen úgy határoztak. Hogy a kiszemelt szakon kaphattok-e többletpontot, ebben a dokumentumban ellenőrizhetitek.

Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért is csak akkor jár többletpont, ha szakiránynak megfelelő alapszakon tanultok tovább. Jeles záróvizsga esetén 32, jó záróvizsga esetén 20, közepes eredményért pedig 10 pontot kaphattok. A kétéves, felsőfokú szakképesítést adó képzésekről itt találjátok összefoglalónkat.

Azt, hogy milyen tanulmányi, művészeti, illetve sportversenyeken elért eredményért jár többletpont az egyes szakokon, ebben a dokumentumban nézhetitek meg. A figyelembe vett tanulmányi és művészeti versenyekről és az eredményekért járó pontokról itt olvashattok, a sporteredmények listáját pedig itt találjátok.

A 2020-as felvételin már minden alap- és osztatlan képzésen kötelező legalább egy emelt szintű érettségi, amiért ugyanakkor többletpont is jár. De nem minden esetben, ugyanis az adott tárgyból elért eredmény alapján kell, hogy számítsák az érettségi pontokat, emellett pedig legalább 45 százalékos eredményt kell elérnetek a vizsgán. Azt, hogy mely szakon milyen tárgyakból számítható érettségi pont, vagyis melyek a kötelező vagy választható tárgyak, ebben a táblázatban nézhetitek meg, arról pedig, hogy hogyan érdemes számítani a pontokat, itt olvashattok.

A 2020-as felvételi kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Nyelvvizsga és többletpont az idegen nyelvi érettségiért: itt van minden tudnivaló

Hogyan válthatjátok ki a nyelvvizsgát emelt szintű érettségivel, milyen bizonyítvánnyal egyenértékű a nemzetiségi, illetve a két tanítási nyelvű oktatásban tanulók érettségije, és hogyan kaphattok többletpontot a nyelvtudásért? Összegyűjtöttük a szabályokat.