szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.

Fülöp Attila a zsámbéki Boldog Gertrúd Központ Nyitott-ház Tanodájában tartott sajtótájékoztatón elmondta: január 1-jétől a tanodai szolgáltatás törvényben rögzített, gyermekjóléti alapellátás lesz. Hozzátette, hogy a jövő év lesz az első, amikor a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra pályázhatnak.

Az államtitkár beszélt arról, hogy a pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is. Hozzátette, hogy minden tanoda 12-15 millió forint támogatásra pályázhat, annak függvényében, hogy hány gyermekkel foglalkozik. Egy tanoda általában 20-30 gyermekkel szokott foglalkozni - tette hozzá Fülöp Attila.

Kitért arra, hogy a pályázatokra 2019. január 10-ig lehet jelentkezni és ehhez a kormany.hu oldalon minden szükséges információ elérhető.

Juhász Katalin Ágnes, a fenntartó Premontrei Női Kanonokrend általános főnöknője elmondta, hogy tanodájuk 1993 óta működik és csaknem hatvan gyermekkel foglalkoznak. Hozzátette, hogy a gyermekek a felzárkóztatás mellett háromszori étkezésben is részesülnek; a reggelijüket az általános iskolában fogyasztják el, de az ebédet és az uzsonnát már a tanodában. A gyermekek felkészítésében hetente kétszer egy pszichológus is segítséget nyújt - tette hozzá.

A tanodák több mint húsz évvel ezelőtt, részben egyházi, részben civil kezdeményezésekre indultak el tanulást, illetve felzárkózást segítő, iskolán kívüli szolgáltatásként.

Nagy változás vár a tanodákra: egészen átalakul a támogatási rendszer

A korábbi pályázati rendszer helyett jövő évtől már hazai költségvetési forrásból működhetnek a tanodák - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Magyarországi Tanodahálózat konferenciáján.