szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A nehéz helyzetbe került tanodák helyzete végre megoldódni látszik: elindultak az állami kifizetések.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy az országban több tanoda a működésképtelenség szélére került, amiért az állami tanodapályázaton elnyert támogatásukat nem utalták át nekik. Úgy tűnik, most a helyzet végre javul: néhány tanodavezető jelezte az Abcúgnak, hogy elindult a kifizetés megkezdéséhez szükséges finanszírozási szerződések aláírása.

A pályázatot lebonyolító Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ügyintézője megerősítette a Csobánkai Tanodát működtető Csodaműhely Egyesület számára, hogy a minisztériumi átszervezések miatt alakult ki a csúszás a pályázat nyerteseinek kifizetésében - írják.

A hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó tanodák finanszírozása hivatalosan 2019 januárjától érvényes - ez egészen mostanáig tolódott.

Fantomdiákok után vettek fel állami támogatást, a pénzből luxusautókat is vettek

Nyíregyházi alapítványi iskolákat irányító, állami normatív támogatással visszaélő bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.