szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.

A tanár már több mint tíz éve oktató az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában. A vádirat szerint április 5-én reggel a 13 éves fiú az osztálytársaival az iskola földszinti folyosóján játszott. Társaival elvették egy lány cipőjét és bevitték a mosdóba. A lány szólt a tanárnak, aki kihozta a lábbelit a vécéből, de a fiú megállította, kivette a kezéből a cipőt és kérésre sem adta vissza.

A tanár erre karjánál fogva a mosdóba vezette a fiút és belökte az egyik fülkébe. A gyerek nekiütközött a vécécsészének, és esés közben, hogy fejét védje, maga elé tartotta kezét. A diák jobb kezének orsócsontja eltört, sérülése hat hét alatt gyógyult meg - tudatta a csoportvezető ügyész.

Mit tehet egy pedagógus az erőszakos diákjával szemben?

Mit tehet egy pedagógus, ha diákjai rátámadnak vagy erőszakoskodnak vele az órán? A szabályokról Dr. Selmeciné dr. Csordás Máriát, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát kérdeztük.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.