Nagy a motordilemma a McLarennél - F1VILÁG.HU

Nagy a motordilemma a McLarennél

HIRDETÉS
Komoly dilemmával áll szemben a McLaren Forma-1-es csapata, az istállónak ugyanis el kell döntenie, hogy használja-e majd a Renault továbbfejlesztett erőforrását a soron következő versenyeken.
Carlos Sainz, McLaren MCL34

A Renault a múlt hétvégi Francia Nagydíjon vetette be új fejlesztésű motorját, melyet azonban egyelőre csak Daniel Ricciardo autójába építettek be. Csapattársa, Nico Hülkenberg azért nem kapta meg a továbbfejlesztett erőforrást, hogy a csapat elkerülje a motorcsere miatti rajtbüntetést.

A McLarennek ugyancsak lett volna lehetősége arra, hogy használja az új motort, ám végül úgy döntött, nem építi azt be autóiba. Carlos Sainz ugyanis már a harmadik erőforrását használja idén, a csapatnál pedig úgy látták, mindkét versenyző esetében érdemes várni még.

A hétvégi Osztrák Nagydíjnak otthont adó Red Bull Ringen viszont a motorerő igencsak fontos, a McLaren pedig jelenleg mérlegeli a helyzetet.

„Olyasvalami ez, melyen dolgozunk jelenleg” – mondta Andreas Seidl csapatfőnök.

„A franciaországi verseny után ismét össze kell gyűjtenünk az adatokat, és ki kell dolgoznunk a tervünket. Főleg azt, hogy ez mit is jelentene a büntetések szempontjából egészen az év végéig a különféle forgatókönyvekkel.”

A McLaren helyzetét bonyolítja, hogy az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon felmerült problémák után Sainznak már egy extra erőforrást is fel kellett használnia. Ha tehát Wokingban úgy döntenek, a spanyol megkapja a Renault B-specifikációját, rajtbüntetést kap.

„Amint Sainz megkapja a továbbfejlesztett motort, büntetést kap, mert az már a negyedik erőforrása lesz. Szóval ki kell találnunk, mikor tegyük meg. Sajnos ez is része a játéknak. De ugyanez igaz mindenkire. Láthattuk, hogy már mások is vállaltak be büntetéseket, úgyhogy meglátjuk.”

„De a motor egy jó előrelépést jelent. Biztató látni, hogy a Renault fejleszti az erőforrását.”

Andreas Seidl, a McLaren F1-es csapatfőnöke | Fotó: McLaren

Seid elmagyarázta, a McLaren azért döntött úgy, hogy nem használja az új fejlesztést Franciaországban, mert az lényegében garantálta volna azt, hogy a szezon későbbi szakaszában egy újabb motort is be kell vetniük.

Hirdetés

„A szabályok miatt ki kell dolgozni egy tervet, hogy miképp is használjuk fel a motorokat – figyelembe kell venni a módokat, a kilométereket és a többit, hogy elkerüljük a büntetéseket.”

„Megkaptuk az új motort a Renault-tól, de a terv szerint jobb volt az, ha nem használjuk – így ugyanis minimalizálni tudjuk a büntetéseket, amiket év végéig kapunk.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!