Az OTP részvényenként 219 forint osztalék fizetését javasolja

Az OTP Bank igazgatósága a 2018-as gazdasági évre a részvényenként 219 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek – derül ki a társaság április 12-re összehívott éves rendes közgyűlésére készített, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztésekből.

Az osztalék kifizetésére 2019. június 3-tól kerül sor az alapszabályban meghatározott eljárási rend szerint.
A társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között.
Korábbi közlés szerint az OTP Bank április 12-i közgyűlése az elnöki és vezérigazgatói tisztség szétválasztását lehetővé tevő alapszabály-módosításról is dönt. A hatályos alapszabály szerint az OTP igazgatóságának elnöke egyúttal a társaság vezérigazgatója is (jelenleg Csányi Sándor tölti be mindkét tisztséget). A tisztségek szétválasztásáról az igazgatóság saját hatáskörben dönt.

Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank tavalyi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón, március 1-jén azt közölte, hogy az OTP a 2017-es év után kifizetett összeghez hasonlóan az idén is 61,32 milliárd forintot kíván osztalékként kifizetni. Tavaly részvényenként 219 forint osztalék kifizetéséről döntött a bank közgyűlése, a saját részvényekre eső osztalékkal megnövelve 221,35 forintot kaptak a részvényesek.(MTI)

Scroll To Top