Már idén lehet nyaralóhajót bérelni a Tiszán

2019 feb 1
Megosztás

Kezdetben tíz hajó érkezik a Felső-Tisza vidékére, amelyeket az év második félévében állítanak tesztüzembe. A Mahart által üzemeltetett lakóhajók vezetéséhez nem szükséges jogosítvány, egy rövid képzés után bárki közlekedhet velük. A Nyugat-Európában már elterjedt üdülési forma bevezetésére 4,6 milliárd forintot szán a kormány.

A Heves megyei Kiskörén lesz nyaralóhajók egyik tervezett végállomása. A város polgármestere szerint már februárban elindulhat az építkezés, párhuzamosan a már meglévő kikötő felújításával. A kormány tavaly döntött arról, hogy nyugat-európai mintára idehaza is elindítja a csatornahajó turizmust, melynek lényege, hogy a turisták bérelhető lakóhajókkal közlekedhetnek az egyes települések között.

- Április 30-a az a dátum, ami mindkét kikötő esetében az úszóstégek felhelyezését, elhelyezését jelenti. A Mahart tájékoztatása szerint pedig az egyéb kiszolgáló építmények az ő esetükben októberre várható. Teljesen meg fog újulni a kiskörei kikötőrész a jászsági Tisza torkolatánál. Bízom benne, hogy az időjárás is kegyes lesz, és a vízi építési munkákat is be tudják fejezni a meghatározott időre – mondta Magyar Csilla.

A nyaralóhajókat a Mahart Zrt. fogja üzemeltetni. Az első ütemben tíz darab négy és hat férőhelyes járművet indítanak, később a flottát húsz hajóra bővítik. Ezekkel a Felső-Tisza vidékén és a Bodrogon lehet majd közlekedni. A 4-14 személyes nyaralóhajók maximum 10 kilométer/óra sebességre képesek, és egy fél órás képzés után jogosítvány nélkül vezethetők.

- Az első 10 hajó idén nyárig fog megérkezni, és nyártól szeretnénk az egész Tisza-tótól Sátoraljaújhelyig, illetve egészen Dombrádig elindulni a hajókkal és kipróbálni. Egyrészt megnézni, hogy azok a kikötők, amiknek egyébként most folyik a közbeszerzési eljárása, addigra megépülnek, mennyire alkalmasak arra, hogy kiszolgálják a vendégeinket, másrészt pedig szeretnénk kipróbálni azt, hogy egyáltalán ezeknek a hajóknak a kikötése, a mozgása mit jelent majd a térségben, mire kell vigyázni. Illetve szeretnénk azokat a biztonsági eszközöket is kipróbálni, amik a hajókra beépítésre kerülnek – nyilatkozta Barát Gergely, a nyaralóhajó program vezetője.

Az első 10 hajó 1,51 milliárd forintba került. A teljes programra 4,6 milliárd forintot szán az állam, amelyből legalább 15 kikötőt építenek, és fejlesztenek.