szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

2019-ben nyithat a legszebb magyar iskola, 500 diák angol nyelven tanul majd itt. Nem állami iskola lesz, de a Modern Városok program 2,5 milliárddal támogatja a beruházást.

A BORD Építész Stúdió nyerte a Debreceni Nemzetközi Iskola megtervezésére kiírt tervpályázat 1. díját – írja a Forbes. A város határába, a Nagyerdő és a Natura2000-es terület mellé tervezett International School of Debrecen (ISD) egységes, óvodától az érettségiig tartó, nemzetközi rendszerű képzést biztosít majd mintegy 500 hazai és külföldi diáknak.

A koncepció lényege, hogy a ligetes belső udvart és a sportpályákat (többek között egy föld felett „lebegő” kosárlabdapályát) körülvevő épület minél inkább illeszkedjen a zöld környezethez. Ehhez a tervezők egy szimbolikus jelentéssel bíró formát, a kört választották, amely a tervezők szerint egyszerre jelképezi a védelmet, az egységet és a közösséget.

A három korosztályt kiszolgáló épületeket a körgyűrűn egymás mellett, de szeparáltan alakították ki. A közösségi terek, az adminisztráció, a színházterem, az étterem és ezek kiszolgáló egységei az alsó szinten kaptak helyet, míg az emelet a tanulás színtere. A tantermek az északi oldalon, pavilonszerűen jelennek meg.

Az állam mintegy 2,5 milliárd forinttal támogatja az építkezést a Modern Városok Program keretében.

Az iskola a városban megtelepülő cégek nemzetközi menedzsmentje számára létfontosságú. Az oktatás a tervek szerint 2019 őszén indulhat.