szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A „Lottós Kis Szabóként” ismert Szabó István 18 éves sem volt, amikor megnyerte a főnyereményt. Ez azonban inkább átok volt számára, alkoholista lett, többször megjárta a börtönt.

Szabó István 1959-ben nyert 1 millió 240 ezer forintot, ami akkor hatalmas pénz volt. Az első dolog, amit vett, egy közel 20 ezer forintos Pannónia motor volt. „Az volt a lényeg, hogy csicsás legyen” – mesélte el a delmagyar.hu-nak a ma egy kiskunmajsai nyugdíjasotthonban élő 78 éves férfi.

A pénz többi részét apránként, „három-négy-öt kötegenként” hordta ki a takarékból, sokszor eltűnt napokra, kocsmákban, bárokban szórta el. Egyre jobban belemerült az alkoholizmusba.

Két évig volt elég a pénz, utána jött a nyomor. 1962 nyarán totál részegen egy utassal lesodródott az útról. Agyrázkódása volt, másfél napig nem tért magához, a fogsorát elvesztette.

„Kaptam hat hónap felfüggesztettet élet és testi épség veszélyeztetése miatt, és elvették a jogosítványomat 3 évre. Ekkor múltam 21. A jogosítványt gyorsan visszakaptam, mert jó kapcsolatom volt az akkori rendőrkapitánnyal, egy ügyvéd volt az összekötőm. Nem kis pénzeket fizettem ki nekik.”

Tovább folytatta az ivászatot, és időnként az ittas vezetést, többször is elvették a jogosítványát. A helyi rendőröket ismerte, fizetett nekik, végül a szegediek fogták meg ittas vezetés miatt, amiért két hónapot kapott. „Hét hónapra ítéltek a korábbi felfüggesztettel összevonva. Ekkor léptem át először a Csillag börtön kapuját, de példás magaviseletem miatt a büntetés egyharmadának letöltése után szabadultam.”

Ezután – mint mondja – egyre mélyebbre süllyedt. Mindent elkövetett, hogy pénzt szerezzen italra. „Az első szabadulásomat követte még tizenkettő, mind vagyon elleni bűncselekmény volt: loptam, csaltam, sikkasztottam.”

Összesen 24 év, 4 hónap, 20 napot töltött börtönben. A 90-es évek elején megtért, jó útra tért.

1992. március 6-án szabadult utoljára, 1999. december 28-án tette le a poharat végleg.

Mint mondja, számára átok volt a lottónyeremény. 

A sok pénz is, amiért nem dolgoztunk meg, lehet méreg, akárcsak az alkohol.

Az ez esetben nem biztos hogy nyerőszámok ezek voltak: 19, 51, 65, 84, 89.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: