szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

2018-ban több mint 6 ezer lakóingatlant kellett bedőlt hitel miatt értékesíteni, ebből 1348 került a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez.

Egy évvel korábban, 2017-ben még csaknem 5 ezerrel több lakóingatlant vett a (Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt., de betelt a 36 ezer lakásban meghatározott vásárlási keret. A NET Zrt.-t a kormány a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre 2011-ben. 2013-tól vásárolták meg azok lakóingatlanát, akik nem tudták törleszteni a megvételhez felvett jelzáloghiteleket. A programban 36 ezer otthont vásároltak meg, családtagokkal együtt mintegy 154 ezer emberen vett részt eddig – írja az Mfor a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

A programban fontos szerepet játszottak, játszanak a Máltai és a Református Szeretetszolgálat mentorai. Őket az eszközkezelő azokhoz a bérlőkhöz küldi ki segíteni, akik nagy bérletidíj-hátralékot halmoztak fel, ezért (türelmi idővel és részletekben) rendezniük kell a tartozásukat, ha nem akarják elveszteni a lakásukat. Korábban megírtuk, hogyan sikerült 90 százalékuk sorsát családonként mindössze 160 ezer forintból helyrehozni.

Az adósoknak az állam lehetővé tette, hogy lakást béreljenek, a maradék tartozásukat pedig a pénzügyi intézmények elengedték. A lakásokat az eredeti tulajdonosok visszavásárolhatják: március 31-éig kapnak levelet a személyre szóló visszavásárlási feltételekről.

Az ügyfelek dönthetnek úgy is, hogy nem vásárolják vissza az otthonukat, inkább továbbra is bérlők maradnak. A NET az általa kifizetett vételárból levonja az eddig kifizetett bérleti díjat, a vételár pedig egyösszegű vásárlás esetén további kedvezménnyel csökkenthető. Ha az ingatlan Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban van, a kedvezmény 15 százalék, más vidéki városban 25 százalék, egyéb településen 35 százalék.

Miközben több mint 40 százalékkal kevesebb lakást kellett lejárt hiteltartozás miatt értékesíteni, a finanszírozó pénzintézetek az egy évvel korábbinál csaknem ötszázzal több, 2785 lakóingatlanon adtak túl 2018-ban bedőlt hitelek miatt – írja a lap. Az adósok általi eladások száma alig változott: míg 2017-ben 2219, addig 2018-ban 2094 lakástól váltak meg a tulajdonosaik a bedőlt lakáshitelük miatt.

Lejárt hiteltartozás miatt a legtöbb lakást, (947-et) a legnagyobb lélekszámú Pest megyében adtak el, azon belül 823-at Budapesten. A legkevesebb bedőlt lakást (87-et) Vas megyében kellett értékesíteni.