szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tonhal - urald a világot néven dobta piacra kollekcióját egy vállalkozó, válaszul a 2Rule márkára; Jó érzékkel startolt a sportruhákat gyártó Manta is: tulajdonosa ma már 50 ezer terméket ad el, és bezsebelhette egy tekintélyes amerikai dizájnmagazin díját is. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Kétszáznál is több helyrajzi szám és megbecsülhetetlen számú tulajdonos osztozik azon a 400 hektáron, ahol a BMW új gyára épül Debrecenben. Sokakkal beszéltünk, köztük a legnagyobb terület bérlőjével is. Hivatalos ajánlatot egyelőre senki sem kapott arról, hogy az önkormányzat mennyit fizetne a földekért, vagy adna-e másik területet cserébe. Értékes földterületről van szó, becslések szerint egy hektár föld értéke azon a területen 40 aranykorona.

MTI / Czeglédi Zsolt

A leendő gyár környékén lakók közül sokan aggódnak, hogy felborul az életük. Közben a kormány még azt sem tudja, hány tízmilliárdot fizet a BMW-nek a gyárért. Gulyás Gergely, kancelláriaminiszter a Kormányinfón először azt mondta, a tízmilliárd forintot meghaladja a támogatás, majd gyorsan pontosított: több tízmilliárdról van szó. Szerinte büszke lehet mindenki, hogy az ország nyugati felén lévő győri Audi-gyár után a keleti országrészben is megvalósul egy ekkora projekt. A miniszter úgy látja, hogy a földek kivonása megéri az árat, mert több mint 1000 munkahelyet teremt közvetlenül a gyár, míg közvetve ennek a többszörösét.

--- voting control ---

Gulyás Gergely a központi közigazgatásban dolgozók tervezett leépítéséről is bejelentést tett: azt mondta, a 14 ezres létszám 15-20 százalékkal csökkenhet jövőre. A szakszervezettel nem egyeztetett a kormány az ügyben. Boros Péterné szakszervezeti vezető a hvg.hu-nak azt mondta, elkötelezett hívei és élharcosai a bürokráciacsökkentésnek, de ez a jogalkotó, a szabályozásért felelősök feladata. Ugyanis, mint fogalmazott: „az íróasztal önmagától nem talál munkát”.  Ha valóban 20 százalékos lesz a létszámleépítés, 3 ezer ember kereshet magának új munkahelyet.

MTI / Kovács Attila

Noha Orbán Viktor miniszterelnök korábban hazugságnak nevezte, mégis lett két olyan miniszter a kormányban, akik havonta 5 millió forintot keresnek. Egyikük Bártfai-Mager Andrea, a Miniszterelnöki Kormányiroda tárca nélküli minisztere, másikuk Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter. Egy módosítás értelmében a kormányfő dönthet arról, mekkora személyi illetmény jár a kormánytagoknak. Mindössze egy kikötés van: ez az összeg nem haladhatja meg a miniszter által felügyelt központi államigazgatási, költségvetési szerv, gazdasági társaság vezetőjének bérét.

--- voting control ---

Romániában az ország 2007-es uniós csatlakozása óta eltelt időszakban – különösen a munkavállalást korlátozó intézkedések feloldása, 2014 óta – a munkaerő ötöde elhagyta az országot. A legtöbben az Egyesült Királyságban, Spanyolországban vagy Olaszországban vállalnak munkát. Az elvándorlás – akárcsak Magyarországon – olyan munkaerőhiányhoz vezet, amely az egészségügyi ellátás színvonalát is tovább rontja, és nem csak az egészségügy szenvedi meg azt, hogy a magasan képzett románok több mint negyede, 26,6 százaléka már külföldön keresi a boldogulást. 

Román vendégmunkások tüntetése
AFP / Daniel Mihailescu

Nem véletlenül: Románia az egyik legszegényebb európai állam és az egyik legkorruptabb is. Éppen ez az egyik fő akadálya annak, hogy a magasan képzett románok visszatérjenek hazájukba. Hacsak nem azért, hogy az intézményesült korrupciót kérjék számon a román vezetésen.

--- voting control ---
Képünk illusztráció!
MTI / Czeglédi Zsolt

Informatikusokból is hiány van – Magyarországon és Európa-szerte egyaránt. Ezt felismerve tucatnyinál is több cég hirdet néhány hónapos programozói tanfolyamot. Az iskolák sorra szerződnek a különböző vállalatokkal, és közvetítik a frissen végzett fejlesztőket, akiknek akár 1 millió forintos tandíjat is kell fizetniük. Cserébe szerződésben rögzítik a kezdőfizetésüket, és egy évre röghöz is kötik őket. A remek üzleti lehetőséget nemrégiben az állam is felfedezte magának: 2 milliárd forintot önt az informatikusképzésbe. Legalábbis ez az ígéret, a beharangozott 4 ezer programozóból ugyanis egyetlen egy sem kezdte még meg a tanulmányait. Közben a piaci cégek rettegnek, hogy az állam kiénekli a szájukból a sajtot.

--- voting control ---

Hogy pontosan mekkora piaca van ma Magyarországon az iskolakezdésnek, nem tudni, a több száz magyar cég éves forgalmát 15 és 30 milliárd forint közé becsülik. Hamarosan becsöngetnek, megnéztük, mire számítson a szülő, ha a gyerekének iskolatáska, tornazsák és tolltartó kell. A magyarországi iskolaszerpiac két nagy konkurensénél, a Lizzy Cardnál és az Ars Una Studionál jártunk. Mindkét cég közepes vállalkozásnak számít, saját grafikusokkal, raktárral, bemutatóteremmel. A papíráru kivételével mindent – iskolatáskát, tornazsákot és tolltartót – Kínában gyártatnak, a saját terveik alapján.

Fazekas István

Mindkét vállalkozás második féléves cég, ami azt jelenti, hogy az első hat hónapban az éves forgalmuk mindössze 20 százaléka jön be, az összes többi csak utána. Ekkor, a második félévben van egyébként a legtöbb munka is a vállalatoknál, különösen nyáron kell sokat dolgozni. A cégvezetők úgy számoltak, hogy idén átlagosan 2-4 százalékos a drágulás. Például többe kerül a papír, mert világszerte gyárak zártak be, a jüan erősödött a dollárhoz képest, így a kínai behozatalért is többet kell fizetni. A szülők jellemzően első osztályban költik a legtöbb pénzt iskolaszerekre, egy elsős kisgyerek beiskolázását 35 ezer forint alatt nem lehet megúszni, és ebből csak a táska legalább 10 ezer forint.

A hét képe:Törökfürdő hangulat a Sziget VIP sátortáborában, további képek cikkünkben.

Túry Gergely

Márkát teremtett a táskák piacán Homonnay Gergely is: a 2Rule-ra válaszul megalkotta a 2Nát. Az ötletet macskája adta,  a névválasztás pedig onnan jött, hogy „akinek van macskája, azt tudja, hogy a macskáknak nem szabad tonhalat (angolul tunát, vagyis 2Nát) adni, mert abban a pillanatban függővé válnak. Én sajnos ezt annak idején nem tudtam, így a macskám, Erzsébet Fenevadova már lassan nyolcadik éve tonhalon él. Ha nincs tonhal, inkább koplal. A macskák személyzete – mert a macskáknak szerintem nem gazdájuk, hanem személyzetük van – azt is tudják, hogy ezek a kis szobatigrisek mind világuralomra törnek. Így jött a 2NA – RULE THE WORLD, azaz tonhal – urald a világot kollekció” – írta Homonnay.

puszierzsi.hu
--- voting control ---

A nagy presztízsű New York-i Graphis dizájnmagazin egy kis magyar fürdőruhagyártó kkv legújabb kollekcióját is díjazta. A Manta 6 éve szállt versenybe a legnagyobb nemzetközi sportszermultikkal, ma már csúcsminőségű FINA-engedélyes sportruháik is vannak, amelyekben már a világversenyek sztárjai is döntögethetik a csúcsokat. A vállalat a rendszerváltás utáni Magyarország első magáncége, azon belül a legelső magánimportőrök voltak. A tulajdonos építészből lett vállalkozó, a hvg.hu-nak azt mondta, 2011-ben az Arénához és a Speedóhoz hasonló nagy, drága, piacvezető márkák mellett létrehoztak egy 20-40 százalékkal alacsonyabb árfekvésű, de magas minőséget célzó magyar úszómárkát. Ez lett a Manta. Jelenleg évente nagyjából 50 ezer terméket adnak el a strandbikinitől kezdve a versenydresszen át az úszósapkáig.

Túry Gergely

A Manta 2018-as Cartoon fürdőruha-kollekciója júliusban nyerte el a design szakmában nagy presztízsű New York-i Graphis magazin díját, amelyet olyan márkák mellett kaptak meg, mint az Audi, a Budweiser vagy a Jacobs.

--- voting control ---

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.