szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist kempingjeiben megjelentek a munkagépek, terepet rendeznek, építkeznek.

A kormány még 2016 decemberében döntött úgy, hogy 2020-ig 365,4 milliárd forintot költ balatoni fejlesztésekre, részben költségvetési, részben uniós pénzből. A magyar adófizetők állják például a Balaton-parti kempingek felújítását, 5 milliárd forintot szánnak erre.

Helyreigazítás

A 2018. március 18-án megjelent, Vacogunk, de drónfelvételen mutatjuk, hogyan készülnek a szezonnyitásra a balatoni kempingekben című írásunkban valótlanul állítottuk, hogy Jászai Gellért nagyvállalkozó a 2000-es évek elején egyszer már csődbe vitte a szóban forgó kempinghálózatot. Ugyancsak valótlanul állítottuk, hogy Jászai Gellért vezérigazgatója lett volna az SCD-csoportnak. A valóságban ügyvezető igazgatója volt a cégnek. Végül nem felel meg a valóságnak, hogy Jászai Gellért többségi tulajdonosa lenne a balatonszepezdi Vénusz strandot tulajdonló cégnek. Nem többségi tulajdonosa sem a Konzumnak, sem a BLT Groupnak, és a Balatontouristnak sem.

Az erről szóló kormányrendelet elfogadása után néhány hónappal vette meg Mészáros Lőrinc cége, a Konzum résztulajdonában álló BLT Group Zrt. a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot, a Balatontouristot, ezzel hozzákerült a kempingek jó része, így például a balatonfüredi, a révfülöpi, a balatonberényi, a siófoki, a zamárdi, a balatonakali, a balatonszemesi, a keszthelyi, a fonyódi és a zalakarosi. Legutóbb pedig a révfülöpi kemping melletti csaknem 16 ezer négyzetméteres vízparti telket is a Balatontourist veheti bérbe. A Mészáros-cégbirodalmat tavaly novemberben rendezték át: a turisztikai cég a Konzum közvetlen tulajdonába került.

A vevő cég többségi tulajdonosa az a Jászai Gellért nagyvállalkozó, aki a 2000-es évek elején egyszer már csődbe vitte a kempinghálózatot. A nemrégiben átvett kempingek közül három – a füredi, a révfülöpi, valamint a balatonberényi nudista – önkormányzati tulajdonban van, kilenc pedig magántársaságoké. A Balatontourist 106 hektáron 12 tóparti kempinget működtet saját üzemeltetésben, illetve franchise rendszerben, a Balaton körül 5800 kempinghelye, 550 bungalója, 180 mobilháza, 50 bérelhető lakókocsija van. Alig két hónappal a szezon kezdete előtt megnéztük, mit terveznek a vízparti területeken.

HVG

Balatonakaliban a 3,6 hektáros Strand-Holiday Kemping 300 millió forintért lett Mészárosék tulajdona. A drónfelvételeken jól látszik, hogy a területet már letakarították, a recepció épülete egykor szebb napokat látott.

HVG
HVG
Túry Gergely

A 2,8 hektáros balatonszepezdi Venus kemping szintén nyomott áron, 117,9 millió forintért lett Jászai Gellérték tulajdona. A terület sorsa szintén akkor pecsételődött meg, amikor az SCD-csoport összeomlott, és a balatoni ingatlanok, köztük a kempingek felszámolás alá kerültek. Az SCD-csoport korábbi vezérigazgatója szintén Jászai Gellért volt. A mostani képek tanúsága szerint talán már a következő szezonban kinyit a kemping, beépítik a területet, úgy tűnik, üdülőházak lesznek rajta.

Túry Gergely
Túry Gergely
Túry Gergely