szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rétvári szerint az első közbeszerzés érvénytelen volt, a másodikat még nem sikerült kiírni.

Korábban a Nyugat.hu számolt be róla, hogy a szombathelyi Középhegyi úton már évek óta áll az építése az oda tervezett gyerekotthonnak, amelyet elvileg azért építenének, hogy tehermentesítsék a kőszegi gyermekotthont, mivel az több feltételnek sem felel meg. Két éve május 1-jén kellett volna elkezdeni az építkezést, idén április 30-án pedig átadni, de ez azóta sem történt meg, a helyszínen csak egy tábla áll, hogy 168 millió forint támogatásból épül majd az Égszínkék Búzavirág Speciális Gyermekotthon.

Az MSZP-s Korózs Lajos rákérdezett az Emminél, hogy mi történt a 168 millió forinttal, Rétvári Bence államtitkár válaszában pedig azt írta, hogy ugyan kiírták a közbeszerzést a gyermekotthon kivitelezésére, de ez első körben érvénytelen volt, azóta pedig "az új közbeszerzés kiírása, a kivitelezési munkák előkészítése folyamatban van". Hogy pontosan milyen határidőkről van szó, azt nem pontosította.

A speciális gyermekotthon egyébként 24 férőhelyes lenne, és bár a Nyugat.hu beszámolójában azt írta, egyes hírek szerint elektromos kerítést is terveztek köré, Rétvári erről közölte, a gyermekotthon nyitott intézmény, amelyet a gyerekek a házirendben szabályozottak szerint elhagyhatnak.