szerző:
Tetszett a cikk?

Sajátos helyi szokás lett Kaposváron, ahogy a májusban özönvízszerűen elázott iskola diákjainak családja és a kétségbeesett tanárok kívülről azt figyelik, dolgoznak-e a tönkrement épületen, lesz-e helyük, ahol becsöngetnek szeptemberben. Még az is felmerült, hogy az országban egyedülálló módon itt a nyári vakáció után kapásból iskolaszünettel indul a félév. Kérdés, hogy a helyi nagy beruházásoknál rendre befutó cégnek vajon miért nem volt elég egy egész nyár a károk elhárítására. Az önkormányzattól ezt hiába próbáltuk megtudni, a polgármester lapít.

„Óvodákat és iskolákat újítottunk fel a legkisebbeknek, hogy ők, s az őket tanítók méltó körülmények között készülhessenek” – így dicsekedett a kaposvári polgármester, Szita Károly azon a szórólapon, amivel nemrég városszerte telepakolták a helyi választópolgárok postaládáját valószínűleg már az őszi önkormányzati választásokra gondolva.

A kampányanyagban a fideszes városvezető pont a három éve elindított, de rögvest „évszázados”-ként emlegetett fejlesztési terv eredményeit sorolta vég nélkül, így hozta fel a gyerekeknek „méltó” körülményeket biztosító beruházásokat is. Ahogy politikusi pátosszal cukiskodott: ugyan „a követ kicserélhetjük, építhetünk újabb csodákat, ám a köveket a szívek, a gyermekek mosolya, a családok jóléte (…) tartja egyben igazán, ezért építjük most is a jövőt!”.

Csakhogy van egy iskola a megyei jogú városban, amelynek több száz diákja és családjuk arcára fagy a mosoly, ha az alig pár hét múlva induló tanévre gondolnak, és "csodák építése" helyett beérnék azzal is, ha egy rendes tető alatt, egy száraz iskolát sikerülne összehozni a nyáron. Ugyanis a Gárdonyi Géza Tagiskola még májusban teljesen használhatatlanná vált: éppen az intézmény energetikai fejlesztése zajlott, amikor a tető- és hőszigetelés cseréje közben az országosan gondot okozó, heves esőzés lecsapott a városra.

Ahogy megírtuk, az építési munkák miatt éppen akkor megbontott tető miatt szabályosan ömlött be az esővíz, a termeket, folyósokat, tornatermet eláztatva, ráadásul az álmennyezet annyira megszívta magát, hogy attól féltek, az is bármikor leszakadhat. Így a gyerekek nem mehettek be az iskolába, először rendkívüli szünetet rendeltek el, majd a város egy távoli pontján lévő középiskola kollégiumától kölcsönkért termekben fogadták be az egész tagiskolát. Naponta buszoztatták a több száz gyereket, de úgy gondolták, pár hetet kibírnak a tanévzárásig, nyáron pedig bőven lesz idő a károk elhárítására.

Facebook / Gárdonyi Géza Tagiskola Kaposvár

Nem így történt, sőt a hvg.hu-nak több, az iskolához közel álló – de névtelenséget kérő – forrás júliustól kezdve folyamatosan arról számolt be, hogy egyre nagyobb aggodalommal figyelik, mennyire lassan halad a munka. Nem véletlenül, mert szerintük a nyár első felében gyakorlatilag alig látták a felújítást végző cég embereit, úgy tűnt, mintha a rommá ázott iskolájukat egyszerűen hagynák, halogatva az így most már jóval nagyobb felújítást.

Nézik, aznap hányan dolgoznak egyáltalán

A környéken sajátos nyári vakációs tevékenységgé vált, hogy a tanárok, valamint a diákok családtagjai aggódva figyelik az iskola közelében járva, hogy vajon halad-e a felújítás, lesz-e hol tanulni/tanítani szeptemberben. Nem tehetnek mást, hiszen az iskolájukba május óta tilos bemenni, a tanári kar tagjaival még egy „intézményvezetői utasítás”-t is aláírattak arról, hogy a balesetveszélyessé vált épületbe „további intézményvezetői utasításig” nem léphetnek be.

Egyik forrásunk szinte minden nap az iskola felé került, és elkeseredve számolgatta, aznap éppen hány munkást lát. Hogy nem egyedül tartott rendszeresen megfigyelőszolgálatot, jól mutatja, hogy a Facebookon a nyár folyamán szabályosan terjedtek a fotók arról, ki mit tapasztal. Így arról is itt tudósították egymást, amikor pár hete újabb esők jöttek, és rémhírszerűen terjedt, hogy szabályosan „medence” alakult ki a még mindig be nem fejezett tetőn, ahonnan az egymást tudósító szülők megfogalmazása szerint le kellett engedni a megint összegyűlt vizet.

Facebook / Gárdonyi Géza Tagiskola Kaposvár

Amikor már csak öt hét volt hátra a szeptember 1-i becsöngetésig, megkerestük a kaposvári önkormányzatot. Úgy tűnik azonban, hogy ha nem a kampányoló szórólapozásról van szó, akkor Szita Károly kevésbé lelkes kommunikátor: közel egy hónapja nem válaszol a kérdéssorunkra, hiába lenne köteles a közvélemény tájékoztatására.

Helyi kedvenc a kivitelező

A korszerűsítés – és most már a totális beázás miatti javítási munkálatok – elvégzéséről az épület tulajdonosa, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata gondoskodott. A halogatás mellett ráadásul volt egy másik tényező is, ami miatt az iskola közössége egyre inkább aggódott: a felújítási munkákat arra a Szemeco Kft.-re bízták, amely egyre-másra nyeri el a nagy helyi kivitelezési megbízásokat, de a teljesítéssel több esetben is gondok adódtak, a határidőkkel megcsúsztak. Az esőzés nemcsak a Gárdonyi Géza Iskolában okozott károkat, hanem két másik kaposvári intézményben is, és mindenhol ez a cég végezte a felújítást. Mindezzel a Népszava korábban Mészáros-modell kicsiben című cikkében foglalkozott.

Kifejezetten erre is rákérdeztünk Szita Károlynál, azt firtatva, vajon milyen eljárást folytattak le a májusi káresemény óta, és kiderült-e, esetleg hozzájárult-e a beázáshoz, ha nem megfelelően ütemezték vagy hajtották végre a tetőkorszerűsítési munkálatokat. Azt is tudni szerettük volna, hogy öt héttel a tanév startja előtt miért csak pár munkást látni itt-ott az iskolában, és miért nem tájékoztatják az egyre inkább aggódó szülőket. Pedig a diákok családja jobb híján még petícióval is próbálkozott, de hiába gyűltek az aláírások, erre sem reagált a polgármester – addig.

Megtáltosodtak a médiaérdeklődéstől

Ugyanis – bár velünk nem álltak szóba – a megkeresésünk után hirtelen felgyorsultak az események forrásaink beszámolója szerint: rögtön kérdéseink elküldését követően a város jegyzője személyesen tekintette meg a károsodott iskolát és az ott folyó munkálatokat, a tankerületi igazgatóval együtt. A szülők pedig rögtön ezután online választ kaptak az alpolgármestertől egy pár nappal korábbi dátumot viselő levélben. Ebben Borhi Zsombor alpolgármester azzal biztatta őket, hogy „a kivitelező cég ügyvezetője ígéretet tett arra, hogy az iskola épülete a tanévkezdéskor megfelelő állapotban fogja várni a tanárokat, a diákokat és a gyermekeik tanulmányai miatt aggódó szülőket”.

Ráadásul a hirtelen megtáltosodott polgármester egy egyeztetésre is meginvitálta a diákok családjának képviselőit a tankerület, az iskolaigazgató és a kivitelező részvételével, miközben addig közel két hónap telt el úgy, hogy nem kaptak hivatalos tájékoztatást.

A kivitelező szerint minden rendben

Feltettük azt a legalapvetőbb kérdést a Szemeco Kft.-nek is, hogy a még tavasszal elkezdett korszerűsítést, egyben az iskola májusi beázása miatti rendbehozatalt be tudják-e fejezni, hogy zavartalanul elkezdődhessen a tanév. "Az iskola korszerűsítésére megkötött szerződésünk teljesítése folyamatban van, a munkákat tervezetten olyan ütemben végezzük, hogy a szeptember 2-i iskolakezdés akadálytalanul megvalósulhasson" – válaszolta Nagy György, a cég ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy kárelhárítási munkákat már nem végeznek, mert azt rögtön a beázást követően teljesítették.

"A munkáink szervezését a vonatkozó műszaki ütemtervünk szerint végezzük, melyet egyéb körülmény nem befolyásol" – közölte azzal kapcsolatban, vajon miért tapasztalták azt a nyár folyamán az iskolában zajló munkákat figyelők, hogy alig pár ember dolgozik a helyszínen.

Szerinte minden rendben volt akkor is, amikor májusban a vihar lecsapott, ahogy fogalmazott, "az ideiglenes műszaki védelem a szakaszosan végzett több hónapig tartó tetőfelújítás teljes időszakában folyamatosan biztosított volt", miközben a feladatuk "az iskola energetikai korszerűsítése, ennek keretében a tető meglévő műszaki védelmének, a korábbi szigetelés tejes rétegrendjének eltávolítása, és új, korszerű szigetelőréteg megépítése" volt.

A tankerület is zavartalan tanévkezdést ígér

Stickel Pétert, a Kaposvári Tankerületi Központ igazgatót is megkerestük, aki elismerte, hogy a nagy esőzések „jelentős beázást okoztak több kaposvári köznevelési intézményben”, de a legsúlyosabban a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskoláját érintette a szélsőséges időjárás.

A tankerület „folyamatosan egyeztet a polgármesterrel, hogy a szeptemberi tanévkezdés zavartalan legyen”. Azt ígérték, rendszeresen tájékoztatják a diákok családjait és a „problémamentes tanévkezdés érdekében saját hatáskörükben közel 10 millió forint összegben megkezdték a károsodott ingóságok, az iskolabútorok, tornatermi eszközök, tankönyvek beszerzését”. Itt is megkérdeztük, vajon eddig miért nem volt párbeszéd az érintettekkel, de ahogy a tankerületi igazgató erre általánosságban annyit közölt, hogy „nem érkezett a szülőktől panasz a fenntartóhoz”.

Besegítenének a szülők

Az egyik ide járó diák szintén névtelenséget kérő szülője erre annyit mondott: ez közel sem azt jelenti, hogy nincs rá okuk, csak mindenki félt, hogy a gyereke látja kárát, ha „ugrál”. Ez szerinte már a petíció szervezésénél is világosan látszott, volt, aki nem merte megadni az elérhetőségét – mesélte. Külön kiemelte, mennyire elégedettek a gárdonyis tanárokkal, de attól tartanak, hogy ha nem rendeződnek a körülmények, akkor „itt minőségi tanítás nem lesz”. „Teljes a bizonytalanság, mi lesz szeptember 1-én, mert most nem úgy tűnik, hogy elkészül az iskola” – tette hozzá ő is saját benyomásai alapján. Pedig a szülők többféle felajánlást is tettek, beszálltak volna a rendrakásba, festésbe, takarításba, csak el tudjon indulni rendben az iskolaév.

Legjobban attól félnek ugyanis, hogy ismét ideiglenes megoldásként a kollégium tanulószobáiban kell elkezdeni a tanítást, ahogy májusban is több mint egy hónapig itt oktattak. Ez ugyanis nem ideális hely ennyi gyerek befogadására, hiszen amikor a saját tanulóiknak délutántól szükségük van a szobákra, akkor nekik onnan menniük kellett, ráadásul az átmeneti helyen nem tudják otthagyni a tanszereiket. Több forrásunk is kiemelte, hogy rossz volt nézni, ahogy az oda-vissza szállított általános iskolások húzták magukkal az összes könyvet és más holmijukat egész nap, miután az iskola elől különjáratú busz indult 7.30-kor az alsósokkal, 8.40-kor pedig felsősökkel a város másik felén található kollégiumba.

"Ki sem látszanak a padból" a buszoztatott gyerekek

„A kis elsősök, mint a karácsonyfa, lógtak rajtuk a cuccok, májusban ráadásul az esős időben, kialakított buszmegálló híján ázva várták, hogy átvigyék őket. Szegények ki sem látszottak a középiskolás padból, hiszen ezek a tanulószobák nem erre lettek kitalálva” – mesélte egyik forrásunk. Itt ráadásul napközit sem tudnak mindenkinek biztosítani, a szülőknek meg kellett oldaniuk, hogy előbb menjenek a gyerekeikért, ami állítólag több családnak is gondot okozott a munkahelyük miatt.

olvasói fotó

Nemcsak a szülők, információink szerint a pedagógusok is rettegve várják, vajon ide kell-e visszatérniük alig pár hét múlva, miközben terjednek a képek a Facebookon, ahogy a Gárdonyi-iskolában nyáron szabályosan kivirágzott a penész a tábláikon. „Közel 240 gyerekről van szó, ráadásul hosszú idő után ez lenne az első év, amikor két első osztály is indulna szeptemberben” – mondta egy iskolai forrásunk.

Úgy fejezték be a májust, hogy olykor 2 osztály tanult egyszerre egy szobában, a tanárok saját megfogalmazásuk szerint „a túlélésre játszva” dolgoztak. Ezért tartják elfogadhatatlannak, hogy akár csak egy napra is vissza kelljen menniük az átmeneti helyre azok után, hogy nyáron bőven lett volna idő arra, hogy tanításra alkalmassá tegyék az iskolát.

Kérdés, hogy a városvezetés ígéretei szerint el tud-e indulni a tanítás szeptember 1-én a felújított, kiszárított, rendbe rakott iskolában. Informálisan állítólag már olyan szélsőséges megoldás lehetősége is felmerült, hogy a gyerekeknek kapásból szünetet hirdetnének, és utólag letanítanák ezeket a napokat „szombati munkanapok beiktatásával” – már ha a Szemeco ezúttal sem tudná időben átadni a korszerűsített iskolát.