Tetszett a cikk?

A 33 éves terézvárosi polgármester, Soproni Tamás nem lesz engedékenyebb a szórakozóhelyekkel, mint elődje. Az pedig nem csak kampányígéret volt, hogy a kerületben minden harmadik parkolóhelyen csak helyiek állhatnak esténként. Róla is terjednek rémhírek, ezért az átadás-átvétel után az első dolga az lesz, hogy megnyugtassa a hivatal dolgozóit, a volt polgármestert pedig felkérte, álljon mellé a színpadra október 23-án. Interjú Soproni Tamással.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

hvg.hu: Fogadott volna a győzelmére vasárnap?

Sorponi Tamás: Nagyon zavart, hogy sokan biztosra vették, néhányan már a pénteki kampányzárón odajöttek gratulálni. Nem szokásom idegeskedni, mindent a legnagyobb nyugalommal tudok kezelni, de vasárnap még engem is meglepett, magamhoz képest mennyire izgultam. Nagyon érdekes élmény volt.

hvg.hu: Mikor érezte, hogy nyerhet?

S.T.: Amikor a legnehezebbnek ítélt 2-es szavazókörből megérkeztek az eredmények és kiderült, hogy húsz szavazattal nyertem.

hvg.hu: Volt már bent azóta a kerületi polgármesteri hivatalban?

S.T.: Nem. A választás eredménye csütörtök délután négykor emelkedett jogerőre, a terveim szerint péntek délelőtt tíz órára megyek be az átadás-átvételre.

hvg.hu: Akkor mivel töltötte az előző három napot?

S.T.: A következő lépéseket terveztük a kabinettel, egyeztettünk a programról, a feladatokról. Csak a pihenésre nem jutott idő. Vasárnap még reménykedtem benne, hogy fél napot azért sikerült pihenni, de az igazság az, hogy az elmúlt néhány nap fárasztóbb volt, mint maga a kampány.

MTI / Koszticsák Szilárd

hvg.hu: Már korábban említette, hogy első dolga az lesz, hogy visszaadja a szolgálati autót, ezt rögtön követheti a már szintén ígért átvilágítás is?

S.T.: A szolgálati autó visszaadása inkább egy szimbolikus gesztus, mert egyébként megengedő vagyok az ügyben és megértem, ha egy polgármesternek szüksége van rá. Nekem nem kell, a hivatalba gyalog is be tudok menni, a városházára pedig majd bebiciklizem vagy beföldalattizom. Ha hosszabb látogatásra kell mennem, például el kell utaznom valamelyik testvérvárosunkba, arra az időre majd kérek egy autót. Az átvilágítás már gyakorlati kérdés, nagyon fontos, hogy teljes képet kapjunk a működésről, különös tekintettel a vagyonkezelőre, ahol lehetnek csontvázak a szekrényben. Ez azonban nem egy és nem is két hónapot vesz majd igénybe, hosszabb folyamat lesz.

hvg.hu: A régi vezetésnek lesz félnivalója?

S.T.: Ha voltak törvénytelenségek, azokat ki fogjuk deríteni, és elszámoltatjuk a felelősöket, de egyáltalán nem akarok boszorkányüldözésbe kezdeni. Az elmúlt napokban olyan pletykák is szárnyra kaptak a hivatalban, hogy mindenkinek fel kell állnia, és már ki is rúgtam a fél állományt. Ezekből természetesen egy szó sem igaz, amit pénteken egy állománygyűlésen is elmondok a hivatal dolgozóinak, és igyekszem megnyugtatni őket. Aki szakmai alapon került a hivatalba és a munkáját végzi, annak az égvilágon semmi félnivalója nincs.

Névjegy

Soproni Tamás 1986-ban született, gyerekkora óta Terézvárosban él. Az ELTE-BTK anglisztika szakán végzett. A 2014-es önkormányzati választáson az Együtt-PM-MSZP-DK közös jelöltje volt a 7. választókerületben, akkor nem került be a közgyűlésbe. A 2017-ben párttá alakult Momentum Mozgalom első alelnöke volt, a tavalyi országgyűlési választáson a párt országos listájának 3. helyén szerepelt. Terézvárosban a Momentum, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös polgármesterjelöltjeként, a Jobbik támogatásával a szavazatok 57,49 százalékát szerezte meg.

hvg.hu: Hogyan tud majd együtt dolgozni Hassay Zsófia volt polgármesterrel, aki bekerült a képviselőtestületbe? Ha jól tudom, nem hívta fel, hogy gratuláljon.

S.T.: Én hívtam fel, és el is mondtam neki, hogy mindenképpen együttműködésre törekszem. Első dolgom volt, hogy felkérjem, szólaljon fel ő is a kerületi október 23-ai ünnepségen, hisz ez mindannyiunk ünnepe. Nagy álmom egyébként, hogy ez egyszer ez miniszterelnöki szinten is megtörténik, és minden parlamenti párt képviselője egymás mellett, egy színpadon állhat.

hvg.hu: Mit szólt Hassay Zsófia az ötlethez?

S.T.: Gondolkodási időt kért.

hvg.hu: A hivatalon kívül a kerületi lakosok mely programpontjaival találkozhatnak majd először?

S.T.: A három legfontosabb gyakorlati lépés, ami már a programomban is szerepelt, a köztisztaság, a zöldfelületek és a parkolás ügye. Háromszáz új kukát helyezünk ki a kerületben, felmérjük, hova lehet fasorokat telepíteni, és ahogy megígértem, a kerületi parkolóhelyek egyharmadát este hat és reggel fél hét között lefoglaljuk a helyi lakosoknak, ennek betartását pedig ellenőrizni is fogjuk. Negyedik pontként pedig természetesen átláthatóvá tesszük a szerződéseket, elérhetővé tesszük az önkormányzat dokumentumait is. Ehhez persze először nekünk is meg kell őket ismerni.

MTI / Mónus Márton

hvg.hu: Niedermüller Péter megválasztott hetedik kerületi polgármester a hvg.hu-nak úgy fogalmazott, hogy belvárosi ügyekben szoros együttműködést tervez majd a hatodik és nyolcadik kerületi kollégáival. Az egyik ilyen téma éppen a bulinegyed lehetne. Egyetért vele?

S.T.: Olyannyira, hogy már a kampányban is egyeztettünk közös kérdésekről. Nem húzhatok kerítést a Király utca közepére: azok a turisták, akik a hetedik kerületben buliznak, sokszor a hatodikban alszanak, vagy éppen fordítva. De beszélhetünk akár egy járulékos problémáról, a mocsokról is –szándékosan nem szemétről beszélek. Jelenleg minden kerület külön szerzi be a takarítóeszközöket, külön végzik a munkát és az adminisztrációt is. Ugyanez a helyzet a rendvédelmi szervekkel való együttműködéssel is, miért ne dolgozhatnánk ezen is együtt? A jövőben akár még szimbolikus közös testületi ülést is el tudok képzelni bizonyos témákban.

hvg.hu: Mennyire tartja megengedhetőnek a szigort a bulinegyedben?

S.T.: A hatodik kerületben most is éjfélig lehetnek nyitva a szórakozóhelyek, és ezen nem is tervezek változtatni.

hvg.hu: Mire számít az első napján?

S.T.: A munka nagy része a jogi procedúra lesz, ezért az engem segítő munkatársaim lesznek előtérben, én személy szerint az állománygyűlést várom. Szörnyű dolgokat hallottam arról, milyen hangnem uralkodott néha a hivatalban, milyen volt a légkör, ezt egyszer és mindenkorra szeretném megszüntetni. Mi mindannyian a köz szolgái vagyunk, a jövőben is eszerint szeretném végezni a munkámat.