szerző:
Népszava/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha a választások után a mostani agrárpolitika folytatódik, folyamatos lesz a lemaradásunk a mezőgazdaságban- nyilatkozta a Népszavának Raskó György agrárközgazdász.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése szerint még ma is 418 ezer egyéni vállalkozó szereplője van a magyar mezőgazdaságnak. Ebből nagyjából 25 ezer tud a mezőgazdaságból jól megélni és képes fejlődésre. Ezek a családok európai mércével is tehetősnek számítanak, átlagos birtokméretük már eléri a 80 hektárt. Ők voltak a fő nyertesei az állami földbérlet pályázatoknak, illetve a földaukcióknak is. Velük szemben 198 ezer egyéni gazdának még egy hektárnyi területe sincsen. Ők gyakorlatilag megélhetési vállalkozók, akik a túlélésért küzdenek nap, mint nap- sorolta a Nészavának adott interjúban a beszédes számokat az agrárközgazdász.

Azt is elmondta, az elmúlt években nagyjából 8- 9 milliárd euró volt az agrárium kiviteli értéke, az export bővülése alig egy-két százalék évente, a belföldi eladások volumenben pedig stagnálnak. Velünk szemben a lengyel mezőgazdaság szinte varázslatos növekedést produkált. Kivitelük az uniós csatlakozáskor nagyjából azonos volt a miénkkel, az utóbbi években azonban már 24-25 milliárd eurós éves exportot teljesítenek és a nemzetközi piacon is versenyképesebbek nálunk, különösen a feldolgozott élelmiszereikkel és kertészeti termékeikkel.

Az okokról Raskó azt mondta, a magyar gazdák többsége fölélte, elköltötte saját fogyasztásra a földalapú támogatások jó részét, ahelyett, hogy az infrastruktúrát, a technológiát fejlesztette volna belőle. Ez akkor fogja megbosszulni magát, amikor elfogynak, vagy legalábbis csökkennek a közvetlen jövedelem-kiegészítő támogatások.

Jelenleg a magyar gazdaságra és a társadalomra egyértelműen rátelepszik az egypárti dominancia, amely fékezi a versenyt. Oligarcháink gazdasági birodalma agyaglábakon áll, nemzetközi szinten ugyanis versenyképtelen vállalkozások halmaza, amely, ha egyszer megbukik az Orbán-rezsim, rövid időn belül összeomlik majd. További részletek az interjúban.