szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ripoff Raskolnikov zenéje és világa sem illeszthető be a megszokott keretek közé. Mindennapjait leginkább egyfajta remeteszerű elvonulásban éli Vas megyei tanyáján, s bár távolról szemléli a világot, az nem jelenti azt, hogy ne érintené meg. Legújabb lemezének címadó dala, a Small World erről a sajátos, Ripoff-világról mesél. A dal és klipje, itt látható-hallható először.

Ripoff Raskolnikov 1955-ben született Linzben. Ötévesen markológépszerelő, tízévesen focista, tizenöt éves korában pedig már zenész szeretett volna lenni, s ahogy viccesen emlegeti, azóta sem fejlődött tovább. A hetvenes években utcazenészként járta a világot, majd évekig élt Németországban, Ausztriában, Angliában és Franciaországban. 1987-ben alapította meg zenésztársaival a 20th Century Blues Band zenekart, amellyel 13 éven keresztül – stílszerűen a 20. század végéig – lépett fel. Az énekes-gitáros és dalszerző az elmúlt évtizedekben számos koncertet adott Európa különböző részein, eljutott az Egyesült Államokba is, Magyarországon pedig 1987 óta lép fel, és kiválóan megtanulta a nyelvünket. S bár Grazban is van egy bérlakása, jelenleg az ideje nagy részét a Vas megyei Hegyhátszentpéteren lévő tanyáján tölti.

„Míg régen sokat utaztam, ma már a remetékhez hasonló életet élek. Távolról szemlélem a világot, de ez nem jelenti azt, hogy ne érintene meg. A Small World című számom egyrészt arról szól, hogy az én személyes Ripoff-világom nagyon pici lett, másrészt a nagyvilág is valahogy kicsi lett ezekben a „fantasztikus” időkben, amiket most élünk… Az utóbbi gondolat miatt lett ez a címadó dala az új albumomnak. A dal zenei témája egyébként akkor jutott eszembe, amikor egyszer a menedzserem, Podlovics Peti pesti lakásában kipróbáltam a kb. 25 gitárjának egyikét” – meséli Ripoff Raskolnikov, aki a 2016-os Odds And Ends után idén a tizenharmadik lemezével jelentkezik.

Az album címadó dalához még tavaly készítették el – a fiatal dalszerző-énekes, Zanzinger rendezői és operatőri irányításával – ezt a duós felvételt, ami így jóval finomabb hangzásban szólal meg, mint a lemezen lévő zenekaros verzió. „A Nagy Szabolccsal közös, duós felállásban másképp szólalnak meg a számok, mint a gyakoribb, zenekaros verzióban. Mivel a koncertek többsége is kvartettel megy, ezért a videók nagyobb része is ezt a verziót dokumentálja. Ezen szerettünk volna változtatni ezekkel az új felvételekkel.”

A Small World című albumon, amit Budán november 3-án a Fonóban, míg Pesten november 24-én a Muzikumban mutat be, Ripoff Raskolnikov a Bob Dylan által is képviselt, történetmesélő zenei hagyományt követi. A stúdióban tizennégy dalt vettek fel, amiből végül tizenegy hallható a lemezen. Ezek közös jellemzője az erős szövegvilág, a történetmesélés és az egyedi hangulatú atmoszférateremtés. A műfaji besorolás ennél az albumnál is szükségtelennek tűnik, hiszen éppúgy megtalálható rajta az angolszász folk vagy éppen a blues hagyományaiból táplálkozó ballada, édes-keserű szerelmes dal kimondottan bluesmentes szólógitárral és a stúdiófelvételek közben szinte spontán megszületett reggae-s lüktetésű opusz is.

„Az az érzésem, hogy tényleg későn érő típus vagyok, ugyanis a 20 és 40 éves korom között írt dalaimra és zenéimre már nem vagyok igazán büszke. Mostanában azonban mintha jobb munkát végeznék, mint fiatal koromban. Lehet, annyira lusta vagyok, hogy amit Keith Richards tíz év alatt megcsinált, egy ahhoz hasonló zenei úthoz nekem ötven év kellett” – mondja nevetve.

Ripoff Raskolnikov és Nagy Szabolcs - Small World:

Ripoff Raskolnikov, Small World lemezbemutató Fonó

Ripoff Raskolnikov, Small World lemezbemutató Muzikum