szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerinte igazságtalan és ostoba dolog a színházi szakma egészére kivetíteni a Gothár-ügyet.

Rudolf Péterrel a Magyar Nemzet készített interjút abból az apropóból, hogy rendezőként jegyezte a Pécsi Nemzeti Színházban Az úrhatnám polgár című darabot. Apropót viszont az elmúlt napok történései is adtak, az interjúban a színháztörvény körül kialakult vitát és a színházi zaklatási ügyeket is érintették. (Igaz, csak a Gothár-ügy hangzik el az interjúban, az Újszínházban felvetődött zaklatási vád nem.) Legalábbis arra az általános kérdésre, hogy hogy látja a színházi szakma jelen állapotát, Rudolf Péter azt mondta: felkavarja, ami történik.

„Nem akarok felelőtlen kijelentéseket tenni. De azt érzékelem, hogy mindent átjár a politika, és nem lehet politikailag megosztott egy szakma, intézményrendszerileg semmiként. Minden alkalommal elmondom, nekünk, alkotóknak legyen több közünk egymáshoz, mint bármelyik politikai erőhöz. Csapjunk össze, érveljünk szakmai fórumokon, és persze előadásokkal vitázzunk. Képviselje ki-ki az igazát. Ezt az egyszerű igazságot pedig, ezt a szabadságot együtt kell megvédeni.

Húzni kellene egy vonalat, és félre kell tenni a régi sérelmeket. A frisseket is. És a frusztrációkat is. Ezt magamnak is mondogatom.

Ami a Gothár-ügyet illeti, Rudolf Péter szerint igazságtalan és ostoba dolog a színházi szakma egészére kivetíteni a történteket, mint ahogy az is abszurd, hogy ennek kapcsán a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vagy a Katona József Színházra bélyeget süssenek. „A színház nem a fertő melegágya. Az ügy kezelése vet fel kérdőjeleket, de ebben a túlfűtött környezetben nem csodálom, ha zavar támad egy gépezetben” – mondta Rudolf.

Egy olyan kamarai törvényt javasol, amely jogosítványokat adna a művészkamarának, és egy ilyen megerősödött szervezet etikai bizottságának joga lenne megvonni valakinek a működési engedélyét, amennyiben egy vizsgálat beigazolja a vádakban állítottakat. „Mindenesetre nem egy Facebook-közönség lincshangulata törölne le a föld színéről egyszer és mindenkorra embereket. És talán az áldozat sem hordozná magában évekig a fájdalmat” – tette hozzá.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: