szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 20 éves középpályás az idény végéig erősíti a Chievót, amely tavasszal esett ki a Serie A-ból.

Az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő Genoa kölcsönadta Schäfer Andrást a másodosztályú Chievo csapatának.

A veronai klub honlapjának szerdai híradása szerint a 20 éves középpályás az idény végéig erősíti a Chievót, amely tavasszal esett ki a Serie A-ból.

Schäfer januárban egymillió euróért igazolt az MTK-tól a Genoához, de csak a tartalékcsapatban számítottak rá, az olasz élvonalban még nem mutatkozhatott be.

Dárdai Pál az M4 Sportnak korábban szintén azt mondta az átigazolásról: az egymilliós vételár mindenesetre még nem garancia arra, hogy kezdőjátékos is lesz, vagy egyből bizalmat kap, meg kell érte dolgozni.

„Az egymillió euró egy játékosért ma már szinte ajándék” – tette hozzá az egykori magyar szövetségi kapitány.

A szombathelyi születésű Schäfer 2014 nyarán került az MTK-hoz, az első csapatban 2017 tavaszán mutatkozott be. A 2017/18-as idényben a másodosztályban bajnok együttesben már alapembernek számított, az őszi idényben pedig az NB I. hatodik helyén álló gárdának is stabil kezdőjátékosa volt, 14 bajnokin egyszer volt eredményes.

MTI Sport

Balhé után kirúgták a Genoa edzőjét

A Sienától elszenvedett vasárnapi vereség, illetve szurkolói rendbontás és tiltakozás után az olasz bajnokság 17. helyén álló Genoa labdarúgócsapatának vezetői menesztették Alberto Malesani vezetőedzőt.