menu

  • 2018.09.17.

AUTÓMENTES NAP KECSKEMÉTEN

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az Európai Mobilitási Hét keretében 2018. szeptember 16-án több programból álló rendezvényt szervezett Európai Autómentes Nap címmel a főtéren.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya két szakelőadó közreműködésével prevenciós tevékenység keretében kerékpáros ismereteket osztott meg az érdeklődőkkel. Ennek során többek között a gyakorlatban is tisztázták egy kerékpár kötelező felszereléseit, amelyek a biztonságos közlekedésben való részvételhez elengedhetetlenek. Az előadók bemutatták a „részeg szemüveg”-et, amelyet a bátrabbak ki is próbálhattak. A környezetvédelemmel és a környezettudatos életmóddal kapcsolatos tájékoztatókra is sokan kíváncsiak voltak.

Az érdeklődők ezen a hétvégén Bács-Kiskun megyében itt, a megyeszékhelyen is találkozhattak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által biztosított Mobil Bűnmegelőzési Centrum elnevezésű, speciális prevenciós célokat szolgáló járművel. A biztonság megőrzése, erősítése céljából szervezett programok iránt érdeklődők a Mobil Bűnmegelőzési Centrumnál tájékoztatást kaphattak a már sikeresen működő OVI-ZSARU, DADA és ELLEN-SZER, valamint – az ezen a napon legaktuálisabb – „BikeSafe” nagysikerű kerékpár-regisztrációs bűnmegelőzési programokról.

A Bács-Kiskun Megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai Dudásné Tóth Erika rendőr őrnagy – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának előadója – koordinálásával vettek részt a főtéri rendezvényen. A baleset-megelőzési sátornál közlekedésbiztonsággal összefüggő tudásfelmérőkkel, színezőkkel, logikai társasjátékokkal, csoportos interaktív mozgásos foglalkozásokkal és információs pulttal várták az érdeklődőket. Természetesen a gyermekeknek a megye robotrendőrét sem kellett nélkülözniük.

Hasznos tanácsok autómentes közlekedéshez

A kerékpár megóvása érdekében megfontolandó alapszabályok:

  • Soha ne hagyja felügyelet nélkül a kerékpárját – még egy pillanatra sem – lezárás nélkül! A legtöbb lopás a „beugrok a boltba, addig kint hagyom a biciklit” esetek következménye.
  • Használjon két (minőségi) zárat!
  • Jól látható, forgalmas helyen hagyja a kétkerekűt, olyan helyen, ahol a forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
  • Órát, lámpát, kulacsot, pumpát, mindent, ami mozdítható a járművén, vigyen magával! Ezek a dolgok is értékek, tehát vigyázzon rájuk!
  • Ne lakatoljon mindig ugyanazon a helyen, mert kifigyelhetik, és máris megvan a lehetőség a támadásra!
  • Fokozott gondossággal tárolja kerékpárját lépcsőházak folyosóján, pincéjében is!A lezárt folyosó sem jelent különösebb akadályt a tolvajoknak.
  • Regisztráltassa a biciklijét a „BikeSafe” programban, ahol a rendőrség adatbázisába rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést!

 

police.hu

Kapcsolódó képek