0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A karfiolnak nem kedvez a kánikula

Jelenleg 390-450 forint körül mozog a karfiol piaci ára a nagybani piacon, a zöldséget itthon főként Szabolcs és Pest megyében termesztik. Vannak olyan feldolgozók, amelyek ipari jelleggel termeltetik a karfiolt, melyből mélyfagyasztott áru készül. A házi kertekben ritkán jellemző zöldségféle ádáz ellensége az üvegházi molytetű, ami minden évben komoly károkat okoz.

Az utóbbi időben Európában, így nálunk is egyre inkább közkedvelt zöldség a karfiol, hiszen különböző vegyes savanyúságokba vagy salátákba is beletehető.

Az értékesítésből a hazai termés a korai szezonban kiszorul, ugyanis nem vagyunk versenyképesek az olasz és spanyol karfiollal, ezekben az országokban a korai karfiolt lényegesen olcsóbban elő tudják állítani

– nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Ledó Ferenc a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke.

Szerinte nyáron sok esetben, amikor hőségriadók vannak a karfiol legtöbb fajtája nem hoz virágot, így nem is terem. Elmondta, a karfiolt főleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve Pest megyében, Alsónémedi, Ócsa és Bugyi körzeté­ben termelnek. A nagybani piaci kilónkénti ára jelenleg 390-450 forint között mozog.

A FruitVeb elnöke beszélt arról is, hogy manapság egyre kevesebb karfiolt termesztenek fóliában, ám amit mégis, azt március közepén-végén szokták úgynevezett hideg fóliában kiültetni, az első szedése így pedig április végére esik. Ezt követően – folytatta – folyamatosan terem a korai szabadföldi vetésű karfiol, így nyáron is van termés.

Vannak olyan fajták is amelyek jól bírják a nagy meleget, és egészen az első fagyokig, vagyis amíg a hőmérséklet el nem éri a mínusz 4-5 Celsius-fokot, jelen vannak a piacon.

Kitért rá, vannak olyan feldolgozók, akik ipari jelleggel termeltetik a karfiolt, amelyből mélyfagyasztott verzió készül, ezt pedig télen árulják. A zöldségféle házi kertekben ritkán jellemző.

Érdekességként elmondta, van egy „ádáz ellensége” is a karfiolnak, amit szoktak fehér légynek, lisztecskének is nevezni, de a hivatalos nevén üvegházi molytetű. Hozzátette, ez minden évben komoly károkat okoz, és borzasztóan nehéz ellene védekezni .

Forrás: Magyar Hírlap