0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Jön a hideg, de marad az aszály

Az elmúlt hét eseménytelen, csendes őszi időjárása után a héten két hidegfront is érinti térségünket, de számottevő csapadék sajnos továbbra sem várható.

Kisebb eső is csak kevés helyen fordulhat elő, így fokozódik a vízhiány a talajokban, pedig a szárazság miatt hiányosan kelt illetve fejletlen őszi kalászosok jelentősebb esőt igényelnének. Tovább hűl az idő, a hétvégén már sokfelé lesznek fagyosak a reggelek, és a nappali felmelegedés mértéke is jelentősen visszaesik – írja a met.hu.

A mögöttünk álló héten tovább fokozódott a szárazság. Egyáltalán nem esett eső az országban, elszórtan, a Tiszántúl északi felén és foltokban a Dunántúlon ködszitálás fordult elő, amiből az említett helyeken legfeljebb 1 mm csapadék jött össze.

Az elmúlt 30 napban az Alföld nagy részén illetve Baranyában 10 mm csapadék sem hullott, de középhegységeink valamint Nagykanizsa térségének kivételével az ország többi részén sem haladta meg a 30 mm-t.

Ez a mennyiség 20-40 mm-rel kevesebb a sokéves átlagnál. Ennek megfelelően a talajok szinte országszerte nagyon szárazak, a felső 1 méteres talajrétegben a telítettséghez képesti vízhiány az ország nagy részén meghaladja a 100 mm-t, a Tiszántúlon a 150 mm-t is.

A héten fokozatosan hűlt az idő, de még a hétvégén is több fokkal az ilyenkor megszokott értékek fölött alakult a hőmérséklet,

a tartósabban ködös tájakon 10, máshol 16-21 fokig melegedett a levegő. Ezzel együtt a talajok is több fokkal melegebbek a november eleji átlagnál, a felső 5 cm-es talajréteg 7-11 fokos.

Az őszi vetések állapota nagyon vegyes képet mutat az országban az őszi csapadék területi eloszlásának megfelelően. A Dunántúl nyugati felén jellemzően jó állapotúak mind a kalászosok, mind a repce vetései, bár a repce a meleg időben sokfelé túlfejlett, és emiatt igényel beavatkozást. Ezzel szemben az ország nagy részén, de főként a Dél-Alföldön illetve a Tiszántúlon már eleve igen száraz, poros magágyba történt a vetés, így a kelés is vontatottan nehezen indult, és sok a foltos, hiányosan kelt állomány, amin csak kiadós, 20-30 mm eső segítene, de erre az előttünk álló héten sincs kilátás.  

Mi vár ránk?

A hét további részében gyakran lesz napos, gyengén felhős az idő. A múlt héthez képest csökken a ködhajlam, kevesebb helyen és kisebb valószínűséggel alakulhat ki köd. Keddről szerdára egy hidegfront vonul át fölöttünk, amiből helyenként kisebb eső előfordulhat, de nagyobb területre kiterjedő számottevő csapadék nem valószínű, ahogy a hét többi napján sem.

A hőmérséklet fokozatosan csökken, a keddi 15-20 fokos maximum értékekről vasárnapra már 5-10 fokra esik vissza.

A hét második felében a hajnali, reggeli fagyok is megjelennek, csütörtökön és pénteken csak helyenként, majd szombaton és vasárnap már nagy területre kiterjedően csökken fagypont alá a hőmérséklet. Ezzel együtt a talajhőmérséklet is csökkenni fog. Vasárnap újabb hidegfront érkezik sokfelé erős széllel, de jelentősebb csapadék nélkül. A front mögött a jövő hét elején tovább hűl az idő.

Forrás: met.hu