0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Őrült pazarlás: kárbaveszett tej- és tejtermékek

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt – derült ki az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálatából.

Az intézmény munkatársa, Peter Alexander szerint nagyjából 55 millió tonnányi tejtermék még a boltokba kerülés előtt megromlik, vagy kárba vész a tejgazdaságokban, illetve a belföldi, vagy külföldre való szállítás közben – írta a The Guardian című brit napilap honlapja.

A professzor számításai szerint évente csaknem 60 millió tonnányi tejtermék a kiskereskedők, közvetítők és a fogyasztók révén kerül a szemétbe.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a fejlődő országok jelentős részében a tárolási és szállítási nehézségek miatt nagyobb százaléknyi tejtermék vész kárba a tejgazdaságtól a boltig tartó szakaszon, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban.

A fejlettebb országokban, úgy mint Nagy-Britanniában, a kiskereskedői és fogyasztói szinten vesznek kárba a tejtermékek.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai szerint a tejtermék-előállítás gyorsan – 2014 és 2018 között 6 százalékkal – növekszik világszerte. A legnagyobb növekedést India, Kanada, Hollandia és Írország produkálta az elmúlt négy évben. Néhány elemző szerint az éves globális tejtermék-veszteség akár 30 százalék is lehet az olyan okok miatt, mint a külföldi piacok elárasztása a termékekkel, a tej állateledelként való hasznosítása és az emberi túlfogyasztás.

Nagyjából 82 millió tonna tejet használnak fel évente a haszonállatok etetéséhez világszerte. Az elemzők egy része erre is pazarlásként tekint, mivel a tehéntej kevesebb energiát és fehérjét tartalmaz, mint a takarmányok.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság