0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 9.

Az E. colival fertőzött saláta után most karfiolt hívnak vissza

Novemberben számos ember került kórházba az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, miután Escherichia coli baktériummal szennyezett salátát fogyasztottak. A járványt okozó zöldségek kaliforniai gazdaságokból származtak, melyek közül az egyik most a többi termékét is visszahívja.

A római salátához köthető fertőzések száma végül 59 főnél állt meg, beleértve azt a 29 embert, akik kórházi ápolásra is szorultak. Az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóság (FDA, Food and Drug Administration) nyomozása alapján megállapították, hogy egy bizonyos E. coli törzs volt a felelős a megbetegedésekért, az O157:H7. A DNS teszteknek és a kutatómunkának köszönhetően pedig megvan a forrás: az Adams Bros Farming Inc. víztározója. A szóban forgó római salátát november 27 és 30 között szedték le.

Mivel más zöldségek is hordozhatják a betegséget a fertőzött öntözővíznek köszönhetően, ezért a cég több más termékét is visszahívta: a karfiolt, a piros fejes salátát és a kerti salátát is.

A cég sajtóközleményében kifejtette, hogy elkötelezettek az biztonságos és egészséges élelmiszer előállítása mellett. Önkéntes alapon, együttműködve az élelmiszerbiztonsági hatóságokkal hívják vissza a fent említett termékeket, ugyanis eddig semmiféle betegségre utaló visszajelzés nem érkezett.

Azt is meg kell említeni, hogy a hatóságok egyelőre nem jelentették ki, hogy csak az Adams Bros volt az egyedüli forrása az E. colival fertőzött római salátának.

Forrás: modernfarmer.com