0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Több mint hétezer gyerek a NYÍRERDŐ-nél

Egyre népszerűbb a NYÍRERDŐ Zrt. által fenntartott Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola, és a Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola is eredményes évet zárt.

Sokan „tanultak” az erdei iskolában

2018-ban 70 foglalkozás és program volt a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolában, ezeken több mint 4600 gyerek vett részt. A legnépszerűbb rendezvény a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel” című program volt.

Két nap alatt csaknem 1200-an ismerkedtek az erdészek mindennapi munkájával a Sóstói-erdőben.

A Madarak és Fák Napja alkalmából a Tuzson János Botanikus Kertben megrendezett programon 870 gyerek vett részt.

A már hagyományos NYÍRERDŐ Napon pedig több mint 500 résztvevőt regisztráltunk. A Petrilláné Bartha Enikő által irányított erdei iskolában a leggyakrabban 2 órás programokra jelentkeztek a csoportok, de az év során többször került sor 4-6 órás foglalkozásokra is. Munkatársaink közreműködtek egyebek mellett a budapesti Erdővarázs rendezvényen, amit az állami tulajdonú erdészeti társaságok közösen szerveztek, a nyíregyházi Közfoglalkoztatási Kiállításon, valamint a Nyíregyháza Megyei Jogú Város által szervezett nyári napközis táborok programjaiban – ismertette Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.

Egyre több gyerek megy erdei iskolába

Tavaly csaknem négyszáz fővel többen jelentkeztek a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola programjaira, mint azt megelőzően. 2018-ban összesen 3168 gyerek látogatott el a Debreceni Nagyerdőbe, Hármashegyre, a Vekeri-tóhoz vagy épp az Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum területére. Az erdei iskolában majdnem 300 erdőpedagógiai foglalkozás volt.

Ezek közül a legnépszerűbbnek a tanösvénytúrák, valamint az erdei életközösséget és a vadgazdálkodást bemutató programok bizonyultak, és sokan jelentkeztek a nyári táborokba is.

Az erdészeti társaság által üzemeltetett – Debrecen Megyei Jogú Város tulajdonában levő – Hármashegyi Erdei Iskolát több mint kétszáz gyerek vette igénybe. Munkatársaimmal már harmadik alkalommal hívtuk fel a figyelmet a természet- és környezetvédelem fontosságára a debreceni Campus fesztiválon, és részt vettünk az állami erdőgazdaságok által szervezett budapesti Erdővarázs Családi napon is, ahol a hajdú-bihari erdők „kincseivel” ismertettük meg az érdeklődőket – tájékoztatott Huszti Anett, a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola oktatóközpont vezetője.

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt. Sajtóközlemény