0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A nagyobb kutyák okosabbak?

A nagyobb kutyáknak méretükből adódóan az agyuk is nagyobb, és egy Arizónai Egyetemen végzett kutatás szerint bizonyos szempontból okosabbak, mint kistestű társaik.

A nagyobb aggyal rendelkező kutyák a végrehajtó funkciók terén jobban teljesítettek, mint a kisebbek. A végrehajtó funkciók olyan kognitív képességek, melyek más kognitív képességek és viselkedési formákat irányítanak illetve befolyásolnak. Például a nagyobb kutyáknak jobb a rövid távú memóriája és az önkontrollja az Animal Cognition című tudományos lapban megjelent publikáció szerint.

„Egyelőre még nem tisztázott, hogy az agy mérete hogy befolyásolja ezeket a képességeket” mondta Daniel Horschler, az egyetem doktorandusza, aki a kutyák kognitív képességeit vizsgálja. „Véleményünk szerint az agy nagyobb mérete is lehet valami másnak az eredménye, például okozhatja a neuronok számának változása, vagy éppen a neuronok közötti kapcsolatok mennyisége. Egyelőre senki nem biztos benne, de mindenki érdekelt abban, hogy kiderítsük, mi áll a jelenség mögött.”

A mostani eredmények megfelelnek egy korábbi kutatás eredményének, amit főemlősökön végeztek. Ott is arra jutottak, hogy az agy mérete összefügg a végrehajtási funkciókkal, de az intelligencia más fajtáinak megnyilvánulását nem befolyásolja.

Horschler tanulmányában 7000 fajtatiszta kutya adatai szerepelnek, 74 különböző fajtából. Az agy méretét a fajta standardok segítségével becsülték meg. Az adatokat a Dognition.com civil tudományos oldal segítségével gyűjtötték be, ahol a kutyatulajdonosok részletes leírást találtak arra, hogyan vizsgálják saját kutyájuk kognitív képességeit egy sor játékos feladattal. Ezután a felhasználók feltöltötték az adataikat az oldalra, amit aztán a kutatók kiértékeltek.

A rövidtávú memória teszteléséhez a gazdák elrejtettek egy jutalomfalatot egy vagy két lefelé fordított műanyagpohár alá úgy, hogy azt látta a kutyájuk. Ezután vártak 60, 90, 120 vagy 150 másodpercet, mielőtt elengedték a kutyájukat, hogy megkeresse a jutalmat. A kisebb kutyáknak nagyobb nehézséget okozott ennek felkutatása.

Az önkontroll teszteléséhez leültették a kutyát, és elé helyeztek egy jutalomfalatot, majd megtiltották nekik, hogy megegyék. Ezután vagy eltakarták a szemüket, vagy elfordultak, de közben figyelték az eb viselkedését. A nagyobb testű kutyák általában hosszabb ideig vártak, mielőtt elvették a tiltott csemegét.

Horschler és kollégái azt is figyelembe vették, hogy a kutya korábban volt-e tanítva vagy sem.

Azonban a nagyobb agyú kutyáknak jobb volt a rövidtávú memóriája és az önkontrollja is, mint a kisebb testűeknek, függetlenül attól, hogy milyen kiképzést kaptak korábban.

A jövőben Horschler azt szeretné megvizsgálni, hogy azonos fajtán belül a méretbeli különbségek között is kimutatható-e ez a különbség, például az óriás és a törpe uszkárnál. Ezek ugyanis elvben ugyanazon a fajtához tartoznak, csupán a méretben van különbség.

„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kognitív képességek hogyan fejlődnek és ez hogy nyilvánul meg biológiai szinten.” – mondta Horschler. „Lassan megértjük, hogy az agy mérete valahogy összefügg a kognitív képességekkel, legyen az kifejezetten az agy mérete miatt, vagy egy olyan dolog miatt, aminek kivetülése az agy méretének változását okozza.”

Forrás: phys.org