0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sötétvölgy – a kirándulók és a horgászok paradicsoma

A Szekszárdhoz közeli sötétvölgyi horgásztónál az elavult faház helyén többfunkciós fogadóépületet, valamint családi piknikezőhelyet és játszóteret építtetett a gemenci erdőgazdaság. A 130 millió forintos beruházás nemcsak a horgászoknak, hanem a bakancsos és kerékpáros természetjáróknak, baráti társaságoknak és a kirándulni-pihenni vágyó családoknak is vonzó programlehetőségeket kínál.

Az erdei és a horgászturizmus igényeit is figyelembe vette a Gemenc Zrt., amikor megkezdte a Sötétvölgyi Szabadidőközpont fejlesztését, hangsúlyozta Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára az ünnepélyes avatón. Az elmúlt években lépésről-lépésre bővült a terület turisztikai kínálata, ebben kiemelt szerepet tölt be  a mostanra elkészült fogadóépület,

A tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztérium 100 millió forinttal támogatta a fejlesztést, amit a Gemenc Zrt. 30 millió forint saját forrással egészített ki.

A szekszárdi tervező által megálmodott épületben büfé, nyilvános vizesblokk, rendezvényterem várja majd a látogatókat, de helyet kap benne a halőr és az erdészet irodája is.  A közelben piknikező helyet, a tavi élővilág életéhez kapcsolódó izgalmas játszóteret, parkolóhelyet és fedett pihenőhelyet is kialakítottak, valamint felújították a vadregényes tavi szigetekre vezető hidakat.

A magyar erdők a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé tartoznak, és az Agrárminisztérium 2010 óta támogatásokkal ösztönzi az erdei turizmus fejlesztését. Az állami erdőgazdaságok az elmúlt 8 évben 44 új kilátót, 30 erdei szálláshelyet, 14 látogatóközpontot és 13 erdei iskolát létesítettek, közel 150 létesítményt pedig felújítottak. Mindeközben az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját kezelik, amit több ezer tanösvény, pihenőhely, tűzrakóhely, erdei sportpálya és játszótér alkot. Mindezek nagymértékben hozzájárulnak az erdei turizmus utóbbi időben tapasztalt reneszánszához.

 

Az erdők természeti értékéről sem feledkezhetünk meg, mondta az államtitkár. Hazánk az elmúlt száz évben megkétszerezte az erdőterületét. A rendszerváltozás óta a legtöbb erdőt, mintegy 200 ezer hektárt a magán-erdőgazdálkodók telepítettek. Újabb fásítási programra van azonban szükség, hiszen a fával borított területek növelése az egyik legjobb megoldás ahhoz, hogy mérsékeljük a klímaváltozás káros hatásait. Az állami erdőgazdaságok példát mutatnak az országfásításban is. A Gemenc Zrt. például már 2009 óta szervezi az Ültess fát a gyermekekért programot, és már 117 település  ültetnek minden évben annyi fát, ahány gyermek születik. A fásítási programban való részvétel jól illeszkedik az állami erdőgazdaságok természetvédelmi tevékenységéhez is. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu