A mai fiatalok nyugdíjasként is influencerkednének

Jó egészség, a rokoni kapcsolatok ápolása és példaképként élni az ifjúság számára – ezek a mai húszas éveik elején járó fiatalok legfőbb vágyai saját nyugdíjas éveikre. Az OTP Nyugdíjpénztár friss, reprezentatív kutatása szerint, míg a hagyományosan Z generációként számon tartott korosztály 61 százaléka aktív éveit követően anyagi függetlenségben tervez élni, addig majd 80 százalék nem tesz félre a nyugdíjas éveire. Több mint harmaduk azzal sincs tisztában, hogy mire valók a nyugdíj célú öngondoskodási formák. Az OTP Nyugdíjpénztár szeretné felhívni a fiatalok figyelmét is arra, hogy apró lépésekkel elérhető a vágyott boldog nyugdíjaskor.

A mai fiatalok nyugdíjasként is influencerkednének

A mágikus összetevők

Az 1997 után születettek számára az egészség a legfontosabb, ha a jövendőbeli nyugdíjaskorukról van szó. A fiatal válaszadók 62 százaléka ezt tartja a leginkább nélkülözhetetlen feltételnek a boldog nyugdíjas évek megéléséhez. Majdnem ugyanilyen fontos a számukra, hogy ezt az időszakot anyagi függetlenségben élhessék meg (61 százalék), de a családdal töltött minőségi idő is helyet kap a prioritásaik között (60 százalék). Azonban a barátokkal való kapcsolattartást a válaszadók mindössze 18 százaléka tartja a boldog nyugdíjaskor feltételének.  
 
„A kutatásunk rámutatott, hogy ahány generáció annyi féle nyugdíjasálom. Egy valami viszont nem változik, ez pedig az, hogy az időskori éveket a legtöbben a pihenésnek szeretnék szentelni. Számunkra pozitív eredmény, hogy a megkérdezettek mintegy fele nemcsak boldog szeretne lenni, hanem példát is szeretne mutatni az akkori fiatalok számára. Tavaly mi a nyugdíjpiac szereplői közül elsőként láttuk meg ezt a lehetőséget és igyekeztünk a fiataloknak megmutatni, hogy a nyugdíjaskor igenis lehet menő a maga nemében. Örömmel látjuk, hogy az általunk bemutatottakhoz hasonló nyugdíjas példaképek másokat is példakép szerepre inspirálnak, azonban azt is érdemes észben tartaniuk a fiataloknak, hogy egy igazi példakép az élet minden területén, így a pénzügyekben is tudatos.” – mondta el Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Mikor leszel nyugdíjas? ITT kiszámolhatod!

Sikeres, szakmai és emberi példaképek

A Z generáció képviselőit véleményük szerint az életükben elért érdemek teszik majd elégedett nyugdíjassá. A korosztály képviselőinek mintegy fele, 48 százalék akkor érzi majd magát teljesnek ebben az időszakban, ha már mindent megvalósított abból, amit eltervezett. 44 százalékuk pedig még ennél is merészebb álmokat dédelget, egyenesen szakmai és emberi példakép kíván lenni az akkori fiatal generációk számára. Ugyanakkor az élethosszig tartó munka csupán a korosztály elenyésző, 4 százalékát vonzza.

A cél világos, az oda vezető út azonban tervezetlen

Bár a céljaik tekintetében nagyon is határozottak a mostani friss pályakezdők, egyetemisták, azt azonban még nem látják, hogy ahhoz, hogy a nyugdíjról szőtt álmaik valósággá váljanak, nem elég csupán hátratett kézzel vágyakozni. A Z generációs válaszadók 78 százaléka jelenleg nem tesz félre a nyugdíjas éveire, 34 százalékuk pedig egyáltalán nincs azzal tisztában, hogy milyen típusú nyugdíj célú öngondoskodási formák segíthetik a boldog nyugdíjas korhoz vezető úton.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: