Jól halad a Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekapcsoló tramtrain építése, 2020 késő nyarán elkezdődhet a próbaüzem, 2021-ben, tanévkezdéskor pedig már használhatják az utazók a szerelvényeket – közölte Lázár János az MTI-vel.

Pár év és használható lesz a tramtrain

Fotó: Wikipedia/K. Jähne

A beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, az Európai Unió és a magyar állam összesen 71 milliárd forintot fordít arra, hogy a két várost villamos kösse össze, segítve ezzel napi 5-10 ezer ingázó boldogulását.

Az elmúlt 150 év legnagyobb hódmezővásárhelyi beruházása soha nem látott lehetőségeket biztosít a városban élőknek – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus, aki a fejlesztést 2022-ig tartó képviselői ciklusa legfontosabbikának tartja.

A beruházás mintaprogram, a megoldást – ha beválik – alkalmazhatják a budapesti elővárosi közlekedésben, illetve más nagyvárosok esetében is – közölte.

A fejlesztés három fő részből áll: az új villamosvonal kiépítéséből Hódmezővásárhely belterületén, a nagyvasúti pálya korszerűsítéséből a két település között, valamint a vasút és a szegedi villamosvonal összekapcsolásából – tudatta Lázár János.

A Stadler német minta alapján Spanyolországban 8+4 szerelvényt gyárt, ezek közül az elsőként elkészülővel 2020 késő nyarán elindulhat a próbaüzem. A tervek szerint csúcsidőben a szerelvények 10 percenként járnak majd 30 perces menetidővel a két város között – mondta a kormánybiztos.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mobil123
@papa.49: lesz rajta utas! Mire elkészül az akkora kapott egészségügyi szolgáltatásra kapott időpontokra még talán lesz ereje felmászni a vonatra a polgárnak. (Már aki addig életben marad ) .
colibri
Idén kora tavasszal már felszedték a sínpárt Hódmezővásárhely és Szeged között. Azóta is vonatpótló busszal lehet utazni. Azt olvastam, hogy az új síneket bontott, máshonnan felszedett sínekből építik költségtakarékossági megfontolásból! Nem értem mi tart el 2020-ig a vonal elkészültéig, hacsak nem a járművek legyártása Spanyolországban. Az egész ötletet és beruházást Lázár figyelemfelkeltő nagyzolásának tartom, persze ha kész lesz és használatba kerül, lehet hogy szeretni fogják az utazók.
papa.49
@colibri: Tökéletesen látod a helyzetet !!!
De még mindig nem tudom megtalálni, hogy Szegeden meddig fog bemenni a ,,csőrősvasút,, ??? Mert ha a villamos pályáig akkor Szegeden meg a közelében hatalmas bontások lesznek !!!
colibri
@papa.49: Hogy Szegeden konkrétan hol lesz a végállomása, arról én sem tudok, de hallottad, hogy Szabadkát tervezték végső állomásnak. Amennyire túlzásba viszik a határon túliak feletti "anyáskodást" (és lesz rá idejük a választók és a csalásaik jóvoltából) el tudom képzelni, hogy idővel megvalósul a határon átívelő tervük.
papa.49
A cserpákszarjankó azt mondta kapcsolódni fog a szegedi villamos hálózathoz, az meg legközelebb a 47. főút melletti végállomás.. Csak hát közbe van kb. 3 km kertvárosi rész Szeged szélén, meg az autópálya, meg az algyői rakodó pályaudvar !!!
Tulajdonképp a Tisza hídtól Szeged felé vagy beépített területek vannak, vagy üzemi területek, nem kevés kártalanítás kell erre is például !!!Én elég sokat, és elég változatos időpontokban járok arra de tömeget soha nem láttam a busz megállókban, személyautót, kisbuszokat annál többet !!!Hódmezőn se tudni hová ,,álmodta meg,, ez a tetű a végállomást, csak a Népkerti megállóig tiszta a kép !!!
Az meg külön érdekesség kopott nagyvasúti pálya leszerelt sínejit építik be, ami kurvára balesetveszélyes is, hiszen a kopáson kívül tele lehetnek a sínkoronák hajszál repedésekkel, ami nem is kis probléma, és ezen akar 70-90 km. sebességű szerelvényeket járatni !!!
végül még egy azok a vonatok, mivel kétféle vontatási berendezéssel lesznek felszerelve NEHEZEBBEK IS LESZNEK A NORMÁL VASÚTI SZERELVÉNYEKNÉL !!!
Persze tudom ez mind nem számít, hiszen a cserpákszarjankónak is kell egy JÁTÉKVONAT, akár a csutigörénynek
Tiadams
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Ugyan az a = = > > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.