Kaposváron Interspar hipermarketet, Törökbálinton szupermarketet nyit a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., a társaság 7 milliárd forintot költ a két, 2020-ban befejeződő beruházására.

Heiszler Gabriella, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a somogyi megyeszékhelyen 5 milliárd forintból egy 11 ezer négyzetméteres épületkomplexum létesül, amelynek a fele Intersparként működik, a másik felében kiszolgáló kereskedelmi egységek kapnak helyet.

Indoklása szerint a cég a város dinamikus fejlődésére, a vásárlóerőre, az itt élő igényes vásárlói rétegre tekintettel döntött az energiahatékonysági szempontok figyelembe vételével, a legkorszerűbb technológiákat alkalmazó fejlesztés mellett. Kitért rá, hogy a SPAR Magyarország az elmúlt négy évben másfél milliárd forintot költött meglévő kaposvári üzletei korszerűsítésére.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a kaposvári beruházás a város egyik fő közlekedési útvonalának szomszédságában, az Árpád utcában, egy korábban már elkezdett, de félbemaradt Spar-építkezés helyén valósul meg és 90 munkahelyet hoz létre.

Kaposváron minden területen szeretnénk versenyhelyzetet teremteni, mert hiszünk abban, hogy a kaposváriak így kaphatják meg a legtöbbet és a legjobbat – mondta a politikus, hozzátéve: igaz ez a bérekre, a köz- és a kereskedelmi szolgáltatásokra is.

Úgy vélte, a fejlesztés azért is fontos, mert hozzájárul a környék rendbetételéhez, a Kisgáti városrésznek – az immár szinte teljesen megújult Kaposvárhoz méltó – rehabilitációjához.

A projektről kiadott sajtóanyagban szerepel, hogy az Intersparban 20 ezer terméket kínálnak majd a vásárlóknak, az épület előtt 560 parkolóhelyet alakítanak ki, a helyszínen lehetőség lesz elektromos autók töltésére.

A SPAR Magyarország a törökbálinti projektről szóló, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szupermarket 2 milliárd forintból a Tópark utcában épül és 32 munkahelyet létesít.

A korszerű épületegyüttes több mint 4700 négyzetméteres lesz, ebből a szupermarket mintegy 2200 négyzetmétert tesz ki, a fennmaradó helyet üzletsorok foglalják el. A családosokra gondolva játszóteret, továbbá termelői piacot is terveznek a területre.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.