Már korábban is megírtuk, hogy az Aston Martintól rövidesen valóságos szupersportautó-dömpingre számíthatunk. A csúcsot a Valkyrie jelenti, ami számos ponton F1-es technikával büszkélkedhet (nem mellesleg a Red Bull F1-es istálló tervezőivel fejlesztették az Aston Martin mérnökei), a Valkyrie után nem sokkal pedig érkezni fog a csúcsmodellhez nagyon hasonlító és szintén középmotoros Valhalla, ami a hírek szerint szintén nem egy szerény jószág.

1000 (hibrid) lóerő, 1 millió euró: nem aprózza el az Aston Martin a Valhalla szuperautót – galéria

Később a sort a Vanquish és a Valen zárhatja, de ne szaladjunk még ennyire előre: ezen cikkünk főszereplője a Valhalla, amiről egy szép gyári galériát adott ki az Aston Martin. A britek gőzerővel tesztelik a szériaközeli Valhallát a versenypályákon (is): a Valkyrie csúcsragadozóval együtt rója a köröket, amit a képeken kívül a bekezdés alatt megtekinthető gyári videó is bizonyít.

Apropó, rövidesen hazánkban is meg lehet vásárolni az összes Aston Martin modellt, hiszen a Gablini behozza a márkát és májusban elkészül az Aston szalon – a részletekről ide kattintva olvashatnak.

A Valhalla megjelenésére azért még jó ideig várnunk kell, a tervek szerint ugyanis 2021 előtt biztosan nem fog piacra lépni ez a fantasztikus kvalitásokkal büszkélkedő négykerekű rakéta, amivel a britek olyan vevőkört kívánnak megcélozni, akik korábban többek között McLaren P1 és Ferrari LaFerrari ügyfelek voltak.

Ám addig is, a gyári képgalériából csorgathatjuk a nyálunkat a gyönyörű négykerekűje, aminek nem csak külseje, de utastere is a komoly versenyautókat idézi – a galéria utolsó képein az Aston Martin Valkyrie-t (vörös/fekete) is megcsodálhatják.

A Valhalla a versenypályákra született, de közúton is használható lesz – galéria

A Valhalla a Valkyrie-hez hasonlóan kisszériás modell lesz – a hírek szerint alig 500 példány fog készülni belőle – és bár formatervüket tekintve is hasonló lesz a két csúcsragadozó, kevésbé lesz radikális a másik V-betűs csúcsmodellnél, ami egyben azt is jelenti, hogy természetesen közúton is vezethetik majd a Valhallát a tehetős vásárlók.

A hajtásláncról egyelőre vajmi kevés információt tettek közzé a gyáriak, de a hírek szerint egy V6-os turbómotorra építkező hibrid hajtáslánc képezi majd a modell lelkét. Mondanunk sem kell, hogy a villanyos kiegészítés ez esetben elsősorban a csúcsteljesítményt, nem pedig az alacsony fogyasztást szolgálja...

Íme, az Aston Martin két új csúcsragadozója, a Valkyrie (balra) és a Valhalla (jobbra) – galéria

Az Aston Martin illetékesei elmondták, hogy csúcs-sportautóik esetében (a V8-as DB11/Vantage modellekkel ellentétben) szó sem lehet Mercedes hajtásláncról, vagyis egyértelműen saját fejlesztésű motorok gondoskodnak majd a meghajtásról.

A teljes hibrid rendszerteljesítmény 1000 lóerőre várható, amivel a Ferrari vadonatúj, szintén középmotoros hibrid szuperautójának képez ellenfelet a Valhalla. Az erőt egy nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltó továbbíthatja majd a hátsó kerekek irányába, de a villanymotorok az első kerekeket hajtják, tehát egy elektromos összkerékhajtásról beszélhetünk, akárcsak a Ferrari SF90 Stradale esetében.

A beltér is olyan, mintha egyenesen egy versenyautóé lenne – kívül-belül egy igazi remekmű a Valhalla

Az egyelőre szintén nem hivatalos, tehát kiszivárgott információk szerint a 0-100 km/h-s sprintet körülbelül 2,5 másodperc alatt tudja majd abszolválni az Aston Martin Valhalla és végsebessége meghaladja a 350 km/h-t.

A nagyrészt szénszálas karosszériának köszönhetően a nehéz hibridtechnika ellenére alig 1,35 tonnát nyomhat a mérlegen a szuperautó, de a fantasztikus kvalitásoknak bizony kemény ára lesz: állítólag körülbelül egymillió euróba kerül majd a fenevad.

A részletekre is odafigyeltek... – Aston Martin Valhalla (és Valkyrie) galéria

A híres 007-es ügynöknek, James Bondnak ez nem probléma: a legfrissebb hírek szerint Bond autó lesz az Aston Martin Valhalla – mondhatni stílusos választás...