A Pininfarina legújabb autócsodája, az 1900 lóerős (!) Battista szupersportautó az idei a Genfi Autószalonon debütált, mi pedig már a helyszínen megcsodálhattuk a gyönyörű, brutális, tisztán elektromos négy keréken gördülő vadászgépet. Ám eddig csak a nem túl ideális megvilágításban készített helyszíni fotókon tudtuk bemutatni a brutális autót Olvasóinknak. Most viszont végre kiadott a cég egy természetes fényben készített galériát is a Battistáról – fogadják hát szeretettel.

És hogy mit érdemes tudni a Pininfarina Battistáról? Sok mindent elmond róla, hogy bár morajlás helyett szép csendben, de még a Bugatti Chiront is lepipálja a gép. Mindeközben közel sem olyan drabális az olaszok büszkesége, mint a franciák ‘legleglegje’ (nem mintha a Chiront ne tartanánk gyönyörűnek, de tény, hogy nehézkesebb a formája), mi több – a Battista kimondottan kecsesre sikeredett. A formatervről kár is hosszasan írni, inkább beszéljen helyettünk a képgaléria. Az Automobili Pininfarina tehát egyedi és gyönyörű vonalakat rajzolt az autónak, amiről a kinézete alapján nem lehetne megmondani, hogy nem valami benzinfaló erőmű dolgozik lemezei alatt.

A legek legje: közel 2000 lóerő és egymilliárdos ár – no comment...

Ha valamihez mindenképp hasonlítani kellene a Battistát, akkor talán a Ford GT és a McLaren büszkeségei juthatnak eszünkbe; utóbbi főleg akkor igaz, ha kinyitja az autó fékszárnyát, a megoldást ugyanis már több alkalommal is láthattuk a McLaren szuperautóin.

Ahogy az egész autó, úgy az egyedi 21 colos keréktárcsák is csodálatosak, méretük pedig nem véletlen, a brutális teljesítmény megzabolázásához nagyon komoly fékekre van szükség; ez esetben hatdugattyús nyergek és óriási karbon-kerámia tárcsák lapulnak a kerekek mögött.

Az 1900 (elektromos) lóerő ismeretében nem meglepő, hogy brutális menetteljesítményekre képes a Pininfarina Battista – galéria

De hogy mennyi az annyi, már ami a ménest illeti? Most kapaszkodjanak: a négy villanymotor összteljesítménye egészen pontosan 1397 kW, ami döbbenetes 1900 lóerőnek felel meg (ezzel 400 lóerőt ver a Bugatti Chironra az elektromos Pininfarina), mindehhez pedig nem kevésbé impressziv 2300 Nm-es csúcsnyomaték társul.

A 120 kWh kapacitású akkupakk a Rimactól származik. Az autó lelke mindezeken felül szupermerev szénszálas monocoque váza.

A formaterv minden szögből nagyon kecsesre sikeredett – hiába, a Pininfarina mindig is nagyon értett a dizájnhoz...

A négykerékhajtású rakéta a 0-100 km/h-s sprintet 2 másodpercen belül (!) képes abszolválni, de a 0-300 km/h-s gyorsulás is megvan 12 szekundumon belül; és elektromos autóról lévén szó, szinte hihetetlen a 350 km/h feletti végsebesség. A hatótávolság teljes feltöltés esetén papíron elérheti a 450 km-t is, de ha cibáljuk a Battista bajszát, ennek nyilván a töredékével kell számolni.

A Battista minden apró részlete nagyon igényesen megtervezett és kidolgozott – ennyi pénzért legyen is...

A fantasztikus sportautó ‘szériagyártású’ változata jövőre debütál és állítólag összesen 150 darab fog születni a hangtalan bestiából. És hogy mennyi az annyi? Az árakat illetően nem lövünk nagyon mellé, hogy egymilliárd forint közelében gondolkodunk...

Genfi (és az előzetes gyári képekből álló) Battista-galériánkat erre a képre kattintva tudják megnyitni