Nincs más hátra, mint előre, gondolják ezúttal is az autógyártók, és egyre nagyobb erőkkel igyekeznek beleugrani az általuk teremtett keresleti űrbe: az elektromos autók irányába. A Renault is erre tart, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az idén bemutatkozó ráncfelvarrott Mégane már konnektoros hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz.

Maga a frissítés várhatóan nem lesz radikális, hanem inkább finom kiigazítás, mint a Kadjar esetében. Még több króm, aprólékosabban kidolgozott részletek és teljes LED-es, adaptív lámpatestek jelentik majd a változást a kötelező kellékek (gazdagabb szín- és kerékpaletta, átformált lökhárítók) mellett. Az alaphangot pedig az új Clio adja majd meg.

A hátsó lámpatest is változik majd vélhetően

Belül hasonlóan finom előrelépést találunk majd, például a nagy képernyőn is megjelenik majd az Apple CarPlay és az opciók is fejlődnek. Sokkal fontosabb azonban, hogy immár konnektoros hibrid hajtáslánc is lesz a kínálatban, amelyben benzines turbómotor dolgozik együtt egy elektromotorral. A pletykák különleges, kuplung nélküli váltóról beszélnek, ami végeredményében hasonló lehet, mint a fokozatmentes CVT hajtás. Ez majd kiderül, viszont a nagyjából 50 kilométeres elektromos hatótáv borítékolható lesz.

Belül is finomodik a modell

A frissített Renault Mégane a szeptemberi Frankfurti Autószalonon a tiszteletét teszi, így könnyen lehet, hogy még a nyár folyamán megtörténik az online premier.