halálos vasúti baleset

Autó ütközött vonattal Kecskeméten: két kislány vesztette életét

2020.02.16.

Egy személygépkocsi vonattal ütközött vasárnap délelőtt Kecskeméten, az autó két utasa - két kislány - a helyszínen életét vesztette - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

A személykocsiban hárman utaztak, a járműben egy 62 éves asszony és unokái, egy 8 és egy 11 éves kislány is tartózkodott, ők olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy azonnal életüket vesztették. A nőt kórházba szállították, de állapotáról egyelőre nincs információ.

A baleset vasárnap reggel 9 óra környékén történt, az elsődleges információk szerint az autós a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. Kecskemét és Katonatelep között történt az ütközés, InterCity vonat tartott Budapestről Szegedre. Ezen a szakaszon az IC-vonatok 100-120 kilométeres sebességgel közlekednek.

A balesetben kettészakadt az autó, a két roncs méterekre került egymástól – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....