Jaguar XE

Dobta szárnyát a Jaguar XE SV Project 8

2019.06.23.

Diszkrétebb Project 8 változatot mutatott be a Jaguar azoknak, akik versenypályázás mellett utcán is szeretnének a világ legerősebb szedánjával csapatni. Mindössze 15 darab készül majd belőle.

Mostantól nem csak a Porsche 911 GT3-nak van Touring, azaz visszafogottabb változata, de a Jaguar XE SV Project 8-nak is. A britek ugyanis bejelentettek egy még exkluzívabb, mindössze 15 darabos Project 8 szériát. A legfeltűnőbb különbséget a nagy szárny hiánya jelenti, amit egy diszkrétebb spoilerre cseréltek, viszont ez mit sem változtat elképesztő pályás és utcai képességein. Erejét ugyanúgy egy közel 600 lovas, kompresszoros V8 szolgáltatja, amit 8-fokozatú automata váltón juttatnak el mind a négy kerékre.

Illetve van még különbség: a Project 8 Touring végsebessége 300 km/h, míg a sima változaté 320 km/h volt. No, sebaj, valószínű pont nem ezért fogja valaki ezt a különleges szedánt választani, hanem az exkluzivítása miatt és persze az elképesztő pályaképességei miatt. A Touring célja egyébként pont az lenne majd, hogy utcán még jobban megállja a helyét, mint a vadabb változat. Négy színben lesz rendelhető: Valencia narancs, Velocity kék, Corris szatén ezüst és persze a legendás British Racing Green.

Forrás: 
Jaguar

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....