Balatoni Hajózási Zrt.

Ezer lóerővel a Balatonon

2018.11.16.

Évente autósok százezrei használják, de a legtöbben keveset tudnak ezekről a gépekről – pedig műszaki szempontból is különlegesek a balatoni kompok. Csak néhány érdekes adat a sok közül: a legnagyobb hajó bő 1000 lóerős teljesítményű, óránként 45 liter gázolajat fogyaszt, miközben 120 tonnánál is több terhet szállíthat.

Évente csaknem 400 ezer autót szállítanak a balatoni kompok

A balatoni kompok Szántódrév és Tihanyrév között tavaly több mint 1,146 millió utast, és bő 346 ezer járművet szállítottak. Az idén még ennél is jobb eredményre számít a Balatoni Hajózási Zrt., hiszen már szeptember közepéig 1,139 millió utas szállt fedélzetre és 342 ezer kocsi, busz, motor gurult fel a hajók rámpáin. Egy-egy sűrűbb igazi nyári napon pedig akár naponta 17-18 ezer főt is el kell tudni szállítani. S ha ez önmagában nem lenne elég nagy logisztikai kihívás: az utas és járműdömping mellett sokszor még a Balaton forgalma is megnehezíti a kapitányok életét. Bármilyen különösen hangzik is, a tó tud olyan forgalmas lenni akárcsak az M7-es autópálya egy forró, nyári péntek délután. Ottjártunkkor például épp egy vitorlásverseny mezőnye keresztezte a kompok útját, így a kapitányoknak úgy kellett kerülgetniük a hajókat a 80-130 tonna hordképességű, 35-40 méter hosszú, 10 méter széles monstrumokkal, mint pizzafutároknak a kocsikat a pesti körúton…

Őszi csúcsforgalom a tavon

Értő kezekben azonban még ezek a hajók is játszi könnyedséggel manővereznek – a Baross Gábor kormányállásában dicséri is vendéglátó kapitányunk a korszerű Caterpillar motorokat, meg a speciális, kompoknál gyakorta használatos Voith Schneider Propeller (VSP) meghajtást. (Nagyon leegyszerűsítve: a hajó alján, a két ellentétes sarkon kap helyet egy-egy függőleges, mélybe nyúló lapátokból álló propeller. A folyamatosan forgó lapátok dőlésszögének állításával lehet fordítani, lassítani, gyorsítani a hajót.) Bár a rendszer bonyolult, rendkívül hatékony: a legkisebb karmozdításra is érzékenyen reagál a hajó, amely akár egy helyben is meg tud fordulni. Ehhez persze erő is kell, erről pedig a hajó aljában, állandó 1650 körüli fordulatszámon dolgozó két Caterpillar dízelmotor gondoskodik. Ezek teljesítménye 448 kW, azaz úgy 600 lóerő. Ez a teljesítmény is kell ahhoz, hogy a hajókat tényleg csak extrém időjárási körülmények esetén, például durván száz kilométeres szélben, vagy 6-8 centiméter vastag összefüggő jégvastagság esetén kell leállítani. A hajók egyébként szép időben 8 perc alatt teszik meg a Szántód és Tihanyrév közötti utat, úgy 10-11 km/h-s sebességgel.

A két oldalsó karral állítják a propellerek dőlésszögét

Noha a „tesztelt” Baross Gábor sem gyenge, nem ez a Balatoni Hajózási Zrt. négytagú kompflottájának legerősebb, legnagyobb tagja. Az épp idén ötven éves, Balatonfüreden épített Széchenyi István komp 41,3 méter hosszú, 10,71 méter széles, hordképessége pedig 129,3 tonna. A hajó mozgatásáról két darab CUMMINS 6CTA 8.3M3 típusú főgép gondoskodik. Ezek óránként akár 45 liter gázolajat is fogyaszthatnak. Az áramot termelő segédüzem pedig további 12-15 liter gázolajjal növeli a fogyasztást. S ha már a segédüzem is szóba került: ha csak áramtermelőként is, de több hajóban találni még RÁBA-motort. Itt merülhet fel a kérdés: hol tankolnak a kompok? Mint megtudtuk, az üzemanyag-szállító teherautó „házhoz viszi” a gázolajat, a fedélzeten leparkolva tölti fel a tartályokat.

Száz kilométeres szélig kifutnak a kompok

A Baross Gábor és a Széchenyi István mellett további két komp van még szolgálatban. Az 1961-ben épült Kisfaludy Sándor annak idején a kétszer 200 lóerős motorjaival és 35 méteres testével meglehetősen korszerűnek számított, ráadásul már az Ikarus autóbuszokat is elbírta. Az eredeti, 60 tonnás kompot 1985-ben átépítették, korszerűsítették. Máig ez az egyedüli komp, amelynek – a többivel ellentétben nem az egyik oldalon hanem – a test közepén, hídként fut át a kormányállása. A negyedik komp a Kossuth Lajos, amelynek egyik érdekessége, hogy 1987-ben átépítették és öt méterrel megtoldották.

Állandó fordulaton dolgoznak a motorok

Ahhoz, hogy kompok üzembiztosan működhessenek alapos karbantartásra van szükség – különösen azért, mert a legidősebb 57 éves, és a legfiatalabb is már 42 éves. A kompokat 3-4 évente a hajózási hatóságnak partra vont állapotban is be kell mutatni. Az úgynevezett parti szemle keretében erre a Siófoki sólyatéren kerül sor. Ilyenkor a kompok vízalatti részeinek vizsgálata, esetleges javítása korrózióvédelme, algagátlása történik meg. Van úgynevezett üzemképességi szemle is, de az már a komp működése közbeni ellenőrzés. A karbantartási- és javítási munkákat a Balatoni Hajózás Zrt. siófoki központi telephelyén végzik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....