autógyártás

Toyota és a Suzuki együttműködés - első konkrétumok

2019.03.22.

A  Toyota, és a kisautó szegmensben a világ egyik legjobbjának számító Suzuki bejelentették, hogy kidolgozzák az új területeken való konkrét együttműködés lehetőségeit. A két vállalat még 2017. februárjában írt alá szándéknyilatkozatot az üzleti partnerkapcsolatról, és azóta meg is állapodtak bizonyos közös tervekről.

Az elmúlt két évtizedben immár több mint 13 millió környezetbarát hibrid elektromos autót értékesítő Toyota egyik közismert erőssége az autók hajtásának villamosítása. Egyetlen más autógyártó sem rendelkezik a Toyotához fogható tapasztalattal a részben vagy teljesen elektromos hajtások fejlesztése terén, a Toyota és prémium márkája, a Lexus együttesen a világ hibrid elektromos értékesítéseinek több mint felét, a részben vagy teljesen elektromos értékesítéseknek több, mint 40%-át adja).

A Suzuki ugyanakkor hatalmas tapasztalattal bír a kompakt járművek fejlesztése és technológiája terén, ezért a két márka ezekből az erősségekből szeretne kölcsönös előnyöket kovácsolni. A tervek közt szerepel az elektromos hajtású autók közös gyártása és széles körű elterjesztése is. Miközben a Toyota és a Suzuki továbbra is versenytársként tekint egymásra, a két vállalat fontolóra veszi a további együttműködés lehetőségeit a fenntartható jövőbeli mobilitási társadalom megvalósítása érdekében, természetesen tiszteletben tartva az összes ide vonatkozó jogszabályt.

Akio Toyoda, a Toyota elnöke ekként fogalmaz az együttműködés kapcsán:

“A járművek villamosítása terén – ami várhatóan egyre erőteljesebb trenddé fejlődik – a hibrid technológia számos piacon rendkívül fontos szerepet játszik. E technológia széles körű elfogadása és elterjedése szükséges ahhoz, hogy az elektromos hajtású autók valóban hasznosak lehessenek a Föld számára. Új megállapodásunktól a hibrid technológia még szélesebb körű használatát várjuk, nemcsak Indiában és Európában, hanem az egész világon. Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a Suzukival létrejött üzleti kapcsolat kiterjesztése révén – ami ugyanúgy vonatkozik járművek és hajtásláncok beszállítására, mint közös fejlesztésre és gyártásra – megőrizhetjük és megerősíthetjük versenyképességünket, sikeresen kezelve azt az átalakulási folyamatot, ami évszázadonként csupán egyszer fordul elő az autóiparban. Mindkét vállalat erősebbé és versenyképesebbé válik azáltal, hogy egyesítjük erősségeinket, és tanulunk egymástól.”

Osamu Suzuki, a Suzuki ekként kommentálja az együttműködést:

“Tavaly májusban, amikor bejelentettük együttműködési szándékunkat, arról beszéltem, hogy globális szintű sikerre törekszünk. Azóta jelentős előrelépéseket láttam ebben az együttműködésben, és örömömre szolgál, hogy ma bejelenthetjük a közös munka újabb állomásait, méghozzá globális szinten, beleértve Európát és Indiát is. Mindemellett nagyra értékeljük a Toyota ajánlatát, hogy használhatjuk a márka hibrid technológiáját. Továbbra is mindent megteszünk a siker érdekében!”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....