Akkumlátor

Van megoldás a villanyautózás legnagyobb problémájára

2018.11.17.

Évek óta lángra kap egy ötlet, amely forradalmasítaná a villanyautózást, aztán kialszik, pedig lenne létjogosultsága. Akkor mégis miért dobják el mindig a cserélhető akksik technológiáját?

Legutóbb a kínai Nio vetette be az ötletet, sőt a technológiát már élesben és széles körűen használja is a villanyautó-gyártó. Az akkumulátorcsere elméletileg gyorsabb és hatékonyabb, mint a gyorstöltés, amiből oly kevés van, gondoljunk csak kis hazánkra. Hogy mit is értünk a csere alatt? A villanyautós, ha lemerülőben van az akksi, fogja magát és töltőállomás helyett egy akkumulátorcserélő állomásra hajt, ahol egy robot teljesen feltöltött tartalék akkumulátorral helyettesíti a lemerült akkumulátort. Ez nem álom és nem is lázálom, hanem valóság. Igaz, nem nálunk, hanem a villanyautózás legfontosabb piacán, Kínában. A Nio már számos kínai nagyvárosba telepített akkumulátorcserélő bázisokat, ám, a technológia még nem érte el az áttörési küszöböt. Vajon miért?

Az egyik olvasatban a válasz az lehet a költői kérdésünkre, hogy Kína megelőzi a korát, megelőzi Amerikát és Nyugat-Európát pont úgy, ahogy megelőzött mindenkit az államilag támogatott és erőltetett elektromos autózással. De az is lehet, hogy a piac nem hisz a kínai mesékben, gondoljunk csak a Coda, a BYD és a Faraday Future egekig magasztalt történeteire, amelyekből végül nem sok lett. Még egy harmadik lehetséges válasz is van: sokan emlékeznek még a korábbi akkumulátorcserélő kaliforniai startup, a Better Place csődjére.

A Nio nem kisebb céget akar beérni, mint a Teslát, a nagyravágyás ebben a szegmensben nem újdonság, hisz Elon Musk egyenesen a BMW-t és az Audit akarja lenyomni a piacon. A befektetők azonban sokkal jobban kedvelik a józan törekvéseket, ezért van bajban a Tesla, és ezért nem raknak pénzt a Nióba, amelynek a tőzsdei bevezetése sem sikerült túl fényesen. Pedig ebben a tervben számos iparági szakértő szerint pénz és értelem is van.

Bár a Better Place fiaskója után úgy tűnt, az akksicsere programot el kell felejteni, csendben az olyan gyártók is tovább fejlesztik a technológiát, mint például a Tesla. Csak nem verik nagy dobra. Azért teszik, mert a jelenlegi akkumulátor technika már a fizika határait feszegeti. Gondoljanak csak bele, a Tesla szupergyors töltői 135 kilowattosak (az annyi mint 27 ezer iPhone akksija), de tudunk ultragyors töltőkről is, amelyek 350 kilowattosak. Ezek a rendszerek akkora hűtést igényelnek, amelyek már nem teszik hatékonnyá az elektromos autók töltését és a tűzveszély is fokozott. A rendszerek hatékonysága elmarad a 100 százaléktól, a maradék energiaveszteség pedig hővé alakul. A Tesla folyadékhűtéses kábelekkel kísérletezik, hogy valamiképpen nyerjen a fizika elleni harcban. Egy 95 százalékos hatékonyságú 135 kilowattos töltő esetében az energiaveszteség felér egy tucat, teljes kapacitáson üzemelő ipari hőlégbefúvó energiájával.

A villamoshálózat elektromos autók általi leterhelése komoly fejtörést okoz az energiaszolgáltatóknak. Az áramfelvétel ugyanis nem folyamatos, hanem többnyire ugyanabban az időben történik: a dolgozó hazamegy este a munkából és rádugja töltőre a villanyautóját. Ez nem gond, ha százan, vagy ezren teszik, de ha már egy millióan, akkor bizony probléma. Az elosztóvezetékeknek és a transzformátoroknak óriási villamosenergia-igényt kell kielégíteniük és a rendszerbe beállítaniuk. Az infrastruktúrát ehhez le kell cserélni, ami súlyos milliárdokba kerül és amit végső soron a villanyautósok fognak megfizetni. Ha pedig minden járulékos költséget ráterhelnek a villanyáramra, egy csapásra eltűnik a villanyautózás előnye, ki tankolna áramot az autójába, ha drágább lenne, mint a benzin?

Az akkumulátorcserével ezek a problémák nem jelentkeznek. A lemerült akkumulátorokat a telepen akkor töltik fel, amikor a hálózat a legkisebb terhelésnek van kitéve, amikor az áram olcsó, vagy alacsony rá a kereslet. Akinek az akkumulátorában felesleges áram van, el is adhatja a szolgáltatónak, ami különösen fontos a megújuló energiák világában. Amikor a nap süt, a szél fúj, a hullámok pedig dühöngnek a tengeren, a megújuló energiaforrások több áramot termelnek, máskor pedig kevesebbet. A pluszt tökéletesen lehet tárolni az villanyautók akkumulátoraiban, vagy a cserékre szolgáló telepeken, ha meg hiány van, ezekből ki lehet nyerni a korábban megtermelt megújuló energiát. Ilyen egyszerű. Az extra energia nyereséget termel és kiegyensúlyozza a keresletet és a kínálatot.

A csere mellett szól az is, hogy a villanyautók akkumulátorai az évek, a töltések és kisülések során jelentősen elhasználódnak, gondoljunk csak egy két-három éves iPhone töltöttségére és hatékonyságára. Jó, ha a nap végéig kibírja. Az akksibankban a telepeket folyamatosan cserélik, az autókba mindig a legnagyobb kapacitással és hatékonysággal rendelkező akkumulátorok kerülnek, ami előnyös a fogyasztó számára, aki csak az elhasznált energiáért fizet és nem fizet a berendezés avulásáért.

Az eltelt idő, a technológiai fejlődés és az ésszerű tervezés már többnyire megoldotta azokat a problémákat, amelyek a Better Place csődjéhez vezettek. A Nio számára kedvezőbb most a gazdasági és politikai környezet, a vállalat további előnye, hogy maga is gyárt villanyautókat, ezért nem függ más autógyártók szabványaitól és mivel az akkumulátorok árai jelentősen csökkentek, így a csere is olcsóbb lett. A világ elektromosautó-piacának felét kitevő Kínában a Nio termékenyebb táptalajra lelt, mint a Better Place a 2010-es évek Kaliforniájában. Kínában az energiatermelés 35 százaléka lesz megújuló 2030-ra, a Nio pedig szerepet kaphat a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásában, azaz megvalósulhat alapítóinak az álma: beérhetik és meg is előzhetik a Teslát.

Mit tud a Nio ES8?

A 2014-ben alapított Nio első terméke, az ES8 a Tesla Model X kínai kihívója. Teljes értékűen hétüléses, karosszériája csupa alumínium, felfüggesztése légrugós, hajtásképlete 4x4-es. Két villanymotorja 650 lóerő teljesítménnyel és 840 Nm nyomatékkal bír. A kínai gyártó adatai szerint az ES8 4,4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre, 70 kWh-os akkumulátora elvileg 350 kilométeres hatótávot ad. A Nio ES8 akkumulátora mindössze három perc alatt kicserélhető, vagy 10 perc alatt tölthető egy olyan szervizautóról, mely kiszáll a helyszínre. Az ES8 is rendelkezik a Teslához hasonló önvezető technológiával, a Model X árából pedig két Niót is vehetünk. A gyártó azt ígéri, hogy 2020-ra 1100 ilyen csereállomást fog létrehozni. Ezeket támogatja mintegy 1200 töltőjármű.

B. Cs.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....