Jog

Elfogultságot jelentettek be a Human Operator Zrt. ügyében

A Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be a Human Operator Zrt. ügyében.

2020.01.27 16:26MTI

A bíróság közleménye szerint az ügy iratait az eljáró bíróság kijelölése érdekében megküldték a Szegedi Ítélőtáblának.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generál-alvállalkozó közbeiktatásával - melyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be - jelentős számban munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és nem fizették be.

A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A közlemény szerint a Szegedi Törvényszék a vádirat benyújtása után a kizárását kérte, de a Szegedi Ítélőtábla elutasító döntését követően kötelessége volt az ügy lefolytatása. A pert - előkészítő üléssel - a bíróság 1-es számú büntetőtanácsa kezdte el, és négy vádlott esetében jogerős ítéletet hozott. A törvényszék a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki; ketten nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészség fellebbezése után a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján azonban a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás.

Miután az 1-es számú tanács két büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be, az eljárást - a hatályos ügyelosztási rend alapján - a 11-es számú tanács folytatta, amely három vádlott esetében hozott jogerős ítéletet. A vádlottak két év hat hónap, illetve három év börtönbüntetést kaptak, és a bíróság egyiküket kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből.

Január 13-án azonban a 11-es számú tanács egyik bírája - időközben felmerült körülményre tekintettel - elfogultságot jelentett be, majd így tett a törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.